Az elmúlt évben tudatos és következetes közösségépítő munkát végzett Ipolyvece önkormányzata annak érdekében, hogy a település életét egy kiszámítható, tervezhető, a falusi életformához és a természet rendjéhez igazodó rendezvénynaptár határozza meg – erről Szőlősi Kornél polgármester beszélt a Megafon rádiónak.
A településvezető elmondta: a cél az volt, hogy az év minden jelentős időszakához kapcsolódjanak olyan események, amelyek nemcsak programot kínálnak, hanem valódi közösségi élményt is adnak az ipolyveceieknek. A téli hagyományok megélésétől kezdve a húsvéti ünnepkörön át, a nyári falunapig és napközis táborokig, majd az őszi szüreti mulatságig, az idősek köszöntéséig és az adventi, karácsonyi időszakig olyan rendezvények valósultak meg, amelyek új alapokra helyezték a falu közösségi életét.
Szőlősi Kornél hangsúlyozta: egy kistelepülés jövője elsősorban a közösség működésén és fejlődésén múlik. – Hiába van bármilyen fejlesztés vagy lehetőség egy faluban, ha azt az emberek nem érzik magukénak és nem használják, akkor annak nincs valódi értelme – fogalmazott.
A polgármester szerint ezért fektetett az önkormányzat jelentős erőforrásokat abba, hogy az eseménynaptár ne esetleges legyen, hanem hosszú távon tervezhető, továbbfejleszthető rendszerként működjön. Ipolyvecén ma már minden évszakhoz és hagyományos ünnepkörhöz kapcsolódik egy-egy olyan alkalom, amely közösségi keretet ad az együttlétnek és az ünneplésnek.
Amit egykor természetes módon közösségben éltek meg az emberek, azt szeretnénk ma is megélni és továbbadni
– mondta Szőlősi Kornél. Hozzátette: a cél az, hogy a jövőben is minden generáció találjon magának kapcsolódási pontot, és az ipolyvecei rendezvények tovább erősítsék a település összetartását és identitását.
Az önkormányzat tervei szerint a kialakított rendezvénynaptár a következő években tovább bővülhet, alkalmazkodva a közösség igényeihez és a falu fejlődéséhez.
Fotó: Facebook/Balla Mihály



