A Dakar-rali nem verseny. Sokkal inkább egy hosszú, kegyetlen próbatétel, ahol nem a stopperóra, hanem az állóképesség, az alkalmazkodás és a mentális erő dönti el, ki jut el a végéig. A 48. Dakar idei kiírásán ezt a valóságot testközelből élte meg a verőcei kötődésű Hamza Péter és az osztrák Kalmár András, akik a szaúdi sivatagban nemcsak egy futamot teljesítettek, hanem egy olyan történetet írtak, amely messze túlmutat a helyezéseken.
Prológ: belépés a Dakar világába
A január eleji prológ Janbu térségében még „csak” ízelítőt adott abból, mi vár rájuk. A Tireman Racing Team Nissan Patroljával a magyar–osztrák páros a 171. helyen zárt, ami a Dakar logikájában nem ítélet, hanem kiindulópont. Itt még mindenki együtt van, a valódi rostálás csak később kezdődik.
„Autógyilkos” első napok
A verseny első hosszú etapja azonban azonnal megmutatta, miért retteg tőle a mezőny. Hamza Péter nem túlzott, amikor „autógyilkosnak” nevezte az első igazi szakaszt: leszakadt kipufogó, túlmelegedő motor, vízhiány, kényszermegoldások a sivatag közepén. Volt olyan pillanat, amikor az ivóvíz került a hűtőrendszerbe, és egy elhagyatott ház csapja jelentette a túlélést. Itt dőlt el először: ez a Dakar nem a tempóról, hanem a döntésekről szól.
Rögtönzés, javítás, továbbmenni
A következő napok sem hoztak megkönnyebbülést. Törött lengéscsillapító-bekötés, másfél órás javítás pótalkatrész nélkül, porban előzött motorosok és kamionok, kényszerű várakozás egy baleset miatt elzárt úton. Hamza és Kalmár nemcsak versenyzőként, hanem szerelőként, stratégaként és túlélőként is helytállt. Minden nap célba érni önálló siker volt.
A Dakar fekete humora
A hatodik szakasz előtt Hamza egyetlen mondattal foglalta össze a helyzetet: „kávé, és megyünk tovább”. A szintidő 23 órára nőtt, ami önmagában jelezte, milyen pokol vár a mezőnyre. A páros hozzáállása azonban változatlan maradt: nem félni, hanem teljesíteni. Ez a mentalitás emelte ki őket a több mint 800 induló közül.
Féltávnál: egyedül a sivatagban
A pihenőnapra érve világossá vált, mennyire magukra vannak utalva. Míg a gyári csapatok komplett szervizflottákkal dolgoztak, Hamzáék éjszakánként saját kézzel, hajnalig javították az autót, hogy másnap újra rajthoz állhassanak. A helyezések lassan javultak, de a valódi eredmény az volt, hogy még mindig versenyben voltak.
Éjszakai szerelés, dupla defekt, „csináld magad”
A hetedik–nyolcadik nap újabb hosszú, közel 900 kilométeres megpróbáltatást hozott. Dupla defekt, dűnék, késő esti célba érkezés, majd minimális alvás után újabb rajt. „Szereld magad, csináld magad” – hangzott el mosolyogva, de ez a mondat tökéletesen összefoglalta a Dakar ezen arcát.
A szupermaratoni pokol
A tizedik szakasz mindent vitt. Kizárás az előző napon, éjszaka az autó mellett a sivatagban, nulla hibalehetőség – és erre jött rá egy közel 280 kilométeres, szinte végeláthatatlan dűnés etap. Üzemanyag a határon, gumik 0,4 baron, folyamatos ásás és mentés. Volt olyan helyzet, ahonnan papíron lehetetlen lett volna kijönni. Mégis kijöttek. Ez már nem motorsport volt, hanem tiszta túlélés.
A test és a gép határán
A 11–12. szakaszon a technika szó szerint szétesőben volt: kiszakadt védőlemezek, ideiglenes hegesztések, olaj nélküli kilométerek. Hamza mondata mindent elárult: „A kocsi is már a végét járja, mi is.” Mégis mentek tovább. Tizenhárom órák az autóban, tűz, defektek, felcsapódó motorháztető – egyetlen napba sűrítve mindaz, amit mások egy egész Dakar alatt sem élnek át.
Célban, zászlóval
És mégis eljutottak a végéig. A záróetapon Hamza Péter és Kalmár András célba értek, felvitték a magyar zászlót, és teljesítették azt, amiért érkeztek: végigcsinálták a Dakart. Nem rekordokért, nem dobogóért, hanem azért, hogy bizonyítsák: szívvel, leleménnyel és makacs kitartással a lehetetlen is teljesíthető.
A végeredmény röviden
A 48. Dakar-rali autós kategóriáját Nasszer al-Attijah nyerte, a dobogón Nani Roma és Mattias Ekström végzett mögötte. A Hamza Péter – Kalmár András páros a verseny végén a 147. helyen zárt az összetettben – egy olyan mezőnyben, ahol több százan el sem jutottak a célig.
Ez a helyezés azonban csak szám. A valódi eredmény az a történet, amely Verőcétől a szaúdi sivatagig vezetett, és amely örökre ott marad a Dakar láthatatlan krónikáiban.