Kiváló szereplés a fiatal versenyzőktől
A Palóc Farkasok Úszószakosztálya a hét végén egy komoly kihívás elé nézett, amikor a betegségekkel is megküzdő kis csapata először vett részt a Magyar Úszó Szövetség (MUSZ) által szervezett IV.…
A Palóc Farkasok Úszószakosztálya a hét végén egy komoly kihívás elé nézett, amikor a betegségekkel is megküzdő kis csapata először vett részt a Magyar Úszó Szövetség (MUSZ) által szervezett IV.…
Március 9-én különleges tavaszi rendezvény várja az érdeklődőket Balassagyarmaton, a Palóc Ligetben. A Kikelet a Palóc Placcon eseményen helyi termelők és kézművesek kínálják portékáikat, a látogatók pedig friss ételeket, hagyományos…
Egy bojler meghibásodása miatt víz árasztotta el egy családi ház pincéjét szerda este Balassagyarmaton, a József Attila utcában – közölte a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A helyszínre riasztott helyi hivatásos…
A Dunakeszi diáknegyed válasz az összes előttünk álló kihívásra – jelentette ki a kormányszóvivő a Facebook-oldalára csütörtökön feltöltött videóban, abból az alkalomból, hogy elkészült Magyarország egyik legnagyobb középiskolai fejlesztése, amelyet…
2025. március 5-én szerdán hét szabadtéri tűzesethez riasztották a Nógrád vármegyei tűzoltókat – közölte a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Az esetek során nádas, bozótos és száraz füves területek kaptak lángra…
Zajos siker – illik a jelző a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház legújabb mesejátékának fogadtatására, hiszen a közönség azonnal megszerette a teátrum legújabb gyermekdarabját, a Rátóti csikótojást. A nyitónapon félezer óvodás,…
Tűzgyújtási tilalom lép életbe péntektől hat vármegyében – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel. Tájékoztatásuk szerint erdészeti szakembereik és a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának (BM OKF) munkatársai…
2025-ben 8. alkalommal szervezi meg a Sződligeti Római Katolikus Egyházközség a népszerű jótékonysági futást, melynek idei célja egy sződligeti család házának felújítása. A ház néhány hete teljesen leégett, és most…
Mint arról beszámoltunk, 2025. március 5-én szerda este tűz ütött ki egy családi házban Vanyarcon, a Tabán utcában. A Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tájékoztatása szerint a tűz gyorsan terjedt, és…
2025. március 05-én szerda délelőtt baleset történt a 2-es főúton, Rétság és Borsosberény között, ahol három nyerges vontató ütközött össze – közölte a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A baleset következtében…