Bátor első félidő után fölényes putnoki győzelem Mohorán
Szép számú néző előtt, remek hangulatban kezdte meg idei kupaszereplését az Unicum FC Mohora, ahol a Putnok FC-t fogadták a MOL Magyar Kupa első fordulójában. A találkozó első felében a…
Szép számú néző előtt, remek hangulatban kezdte meg idei kupaszereplését az Unicum FC Mohora, ahol a Putnok FC-t fogadták a MOL Magyar Kupa első fordulójában. A találkozó első felében a…
A Patak FC történelmi mérkőzéssel lépett pályára a MOL Magyar Kupában: a nyolcvan éves fennállása során először indulhattak a sorozatban. A szép számú hazai közönség előtt azonban a debreceni DEAC…
Horgászokat károsított meg egy 28 éves apci nő és a társa. A gyanú szerint a nő augusztus 4-én hajnalban szintén 28 éves férfi társával a Palotási-víztározó mellett leparkolt autók ajtajait…
Vácon rendezik meg augusztus 23-án a Magyar Akvakultúra És Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) 49. országos halfőző versenyét a váci halászlé fesztivál keretében – jelentették be szerdán a rendezvény leendő helyszínén,…
A börtönből szabadult rimóci férfi szabadságvesztése időtartama alatt bosszút forralt az ellene nyomozó rendőr ellen. Egy 36 éves férfit fogtak el a lakásán, aki élettársának küldött üzenetben, valamint a közösségi…
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) versenyfelügyeleti eljárást indított a Booking.com B.V ellen. A nemzeti versenyhatóság gyanúja szerint a holland székhelyű piacvezető szállásfoglaló platform a szakmai gondosság követelményét sértő tájékoztatást nyújtott egyes…
Az átlagosnál melegebb és kissé szárazabb volt a július – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján. Az év hetedik hónapjáról készített elemzésben azt írták, az idei július középhőmérséklete országos átlagban…
Közlekedési baleset történt szerda reggel a 2-es főúton, a 16-os kilométernél, Dunakeszi térségében. Egy személygépkocsi és egy kisteherautó ütközött össze eddig tisztázatlan körülmények között. A balesethez a főváros hivatásos tűzoltói…
Eredeti állapotába állítaná vissza a polgármester Balassagyarmat vármegyeházi dísztermét. Csach Gábor részletezte: csaknem félmilliárd forintból megkezdődhet a vármegyeháza belső tereinek rekonstrukciója. Kiemelte: a város történelmi örökségének megőrzése kötelesség. A vármegyeháza…
Az átlagosnál gyengébb szilvatermés várható idén Magyarországon, de meghaladja a legrosszabb évjáratok mennyiségét – közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel. A termőterület majdnem felét kitevő északkeleti országrész…