Súlyosan veszélyeztették gyermekeiket
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 42 éves nő és 28 éves élettársa ellen, akik rendszeresen, súlyosan megszegték szülői kötelességeiket. A vádirat szerint az elkövetés idején 12 és 15…
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt egy 42 éves nő és 28 éves élettársa ellen, akik rendszeresen, súlyosan megszegték szülői kötelességeiket. A vádirat szerint az elkövetés idején 12 és 15…
Háfra Noémi is tagja a magyar női kézilabda-válogatott bő keretének, amelyet a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra állított össze Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány. A junior világbajnok balátlövő legutóbb a 2021-es világbajnokságon…
A jövő január 1-jétől hatályba lépő munkáshitelre a 17 és 25 év közötti fiatalok lesznek jogosultak, maximum 4 millió forintot lehet majd felvenni 10 éves futamidőre, ugyanakkor három gyermek vállalása…
Meghosszabbított nyitva tartással várja a látogatókat október 29 és november 4. között Vácon az alsóvárosi temető – erről tájékoztatta a Megafont a település alpolgármestere. Rozmaring Sándor kifejtette: felkészültek a mindenszentek,…
Idén eddig 54 alkalommal keletkezett tűz temetőkben, vagy azok környékén. Ebből 1 esetben riasztották a tűzoltókat Nógrád vármegyében. Ekkor Bátonyterenyén a Maconkai temetőben a felhalmozott hulladék, és a koszorúk kaptak…
Állatorvosi rendelő nyílt Rétságon az egykori védőnői szolgálatnak otthont adó épületben – mondta a település polgármestere a Megafonnak. Mezőfi Zoltán kifejtette: lakossági igényeknek eleget téve egy hiánypótló szolgáltatást tudtak megnyitni…
A mindenszentek, és halottak napja a megemlékezés időszaka. Ekkor sokkal többen látogatják a temetőket, és ezzel együtt megnő a bűncselekmények száma is ezeken a területeken – mondta a Megafonnak a…
Szobon 338 millió forintot nyertek 5 belterületi út felújítására. A beruházásnak köszönhetően a vízelvezetést is megoldják a településen. Emellett több utcában is járdákat alakítanak ki a biztonságos közlekedés érdekében –…
Polgárőr érdemkereszt arany fokozatot kapott Gazsi Károly a Nagylóci Polgárőr Egyesület vezetője. A kitüntetést Soltész Miklós, az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár adta át. Gazsi Károly a Megafon reggeli…
Kismaros önkormányzata 131 ezer forintot nyert egy pályázaton, amiből a település vasútállomását szépítették – olvasható a 0627.hu oldalon. A Megafon megkeresésére Mohr Katalin, Kismaros önkormányzatának munkatársa elmondta: az elnyert összegből…