Telekom: nincs szolgáltatás Bánkon
Közleményben tudatta a távközlési cég, hogy ma és pénteken sem fognak működni egyes szolgáltatásai a Nyugat-nógrádi Bánkon. Aki az előre jelzett időszakon túl is azt tapasztalja, hogy nem működik a…
Közleményben tudatta a távközlési cég, hogy ma és pénteken sem fognak működni egyes szolgáltatásai a Nyugat-nógrádi Bánkon. Aki az előre jelzett időszakon túl is azt tapasztalja, hogy nem működik a…
Járdát építenek Galgagután a helyi élelmiszerbolt és a templom közötti szakaszon – jelentette be a falu vezetője. Agócs Gábor polgármester közölte: 8,2 millió forintból alakítanak ki biztonságos járdát egy elhanyagolt…
Újabb traffiboxok segítik majd a közlekedésbiztonságot Nyugat-Nógrádban – értesült a Megafon. A Versenyképes Járások program támogatásával Bercel, Mohora és Magyarnándor is sebességmérő dobozokat helyeznek el a településeken. A három község összesen 18,3 millió…
Megelégelte a kormányhivatal, hogy a rétsági önkormányzat 2024-ben alakult új grémiuma nem képes alpolgármestert választani a törvényes működés biztosítására. Szabály szerint az alakuló ülésen vagy az azt követő ülésen kellett…
Idén már 25. alkalommal rendezték meg az egyik legkeményebb hazai terepkerékpáros kihívást, a Bükk Hegyikerékpár Maratont, amely augusztus 3-án ismét Bélapátfalvára hozta össze a bringás közösséget. A jubileumi versenyen több…
A hét elején még több helyen lehet felhős az idő, később aztán napos és egyre melegebb időre számíthatunk – derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az…
Idén elmarad a Nógrád megyei térség egyik legszeretettebb és legautentikusabb nyári programja, a Betyárasztal Fesztivál – jelentette be közösségi oldalán Dócs Dávid, a rendezvény ötletgazdája és fő szervezője. Dócs visszatekintésében…
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Nógrád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága 2025. augusztus 4. és 8. között fokozott helyszíni ellenőrzéseket tart a vármegye fagylaltozóiban – tájékoztatott a nav.gov.hu. A vizsgálatok során…
Ma igazán különleges program várja a családokat Balassagyarmaton: „Süsü és barátai” címmel rendeznek egész délutános ünnepet a főtéren, amely a legendás bábművész, a 95 éve Balassagyarmaton született Lévai Sándor munkásságához…
ArtPiknikkel ünnepel augusztus 9-én az idén 30 éves Ceredi Művésztelep, az ArtColony Cered; a képzőművészet mellett helyi gasztronómiai fogásokkal, családi programokkal, könnyűzenei koncertekkel és színházi produkcióval is várják az érdeklődőket…