Kategória: SZÍNES

Veszélyben az Apple készülékek

Bárki átveheti az irányítást egy biztonsági rés miatt az Apple által gyártott készülékeken, ezért az amerikai techcég azt ajánlja, hogy az érintett eszközök tulajdonosai frissítsék az operációs rendszert, hogy később…

Magyar uralkodók maradványait azonosították

Több magyar uralkodó földi maradványait azonosították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Székesfehérvári Középkori Romkertben talált csontleletek között.-írja az MTI. A projekt során sikerült bizonyítani, hogy a székesfehérvári osszáriumban (csonttárban)…

Gyerekeknek akár 12 óra alvás kell

A nyári időszak számos kisgyermek életében a korábban megszokott alvási ritmus megváltozásával jár. Azok a 6-12 éves korú gyerekek, akik kevesebb mint kilenc órát alszanak éjszakánként, jelentős fejlődésbeli és teljesítési…

Kigyulladt és leégett az e-bike

A koronavírus járványban megugrott a természet iránti érdeklődés, megtöbbszöröződött a futást és a kerékpározást megkedvelők aránya. A bringaeladások Magyarországon is rekordokat hoztak, és az újdonságként néhány éve megismert elektromos rásegítésű…