Füstbe ment a vasúti egyesület
Nem az ő dolga létrehozni azt az egyesületet, amit a nógrádi vasutak fejlesztésére ő maga kezdeményezett korábban – Csabuda Árpád diósjenői önkormányzati képviselő szerint nem igaz, hogy visszaélt volna a…
Nem az ő dolga létrehozni azt az egyesületet, amit a nógrádi vasutak fejlesztésére ő maga kezdeményezett korábban – Csabuda Árpád diósjenői önkormányzati képviselő szerint nem igaz, hogy visszaélt volna a…
Nem létező civil szervezetbe lépett be több Nyugat-nógrádi polgármester, akik jóhiszeműségét egy diósjenői önkormányzati képviselő használta ki – állítja Drégelypalánk első embere. Rigó Dávid a Megafonnak mondta el, hogy megdöbbenve…
Augusztus 16-án immár 42. alkalommal rendezték meg az Ipoly Kupa Nemzetközi Versenyt, amely évről évre ünnepnapnak számít az Ipoly menti horgászegyesületek életében. A viadal különlegessége, hogy mindig magyar és szlovák…
12 millió forintot osztott szét 9 sportegyesület között Balassagyarmat város önkormányzatának kulturális bizottsága – tudta meg a Megafon. Frankó Viktória, a bizottság elnöke elmondta: az önkormányzat számára kiemelten fontos a…
Az év Nógrád vármegyei civil szervezete díjat idén a nógrádmegyeri Együtt-Egymásért Hagyományőrző, Kulturális és Faluszépítő Egyesület nyerte el. Vadasi Zsuzsanna, a Nógrád Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ vezetője elmondta: negyedik…
Tovább folytatná Balassagyarmaton fejlesztő központjának modernizálását az Egészségesebb Nemzedékekért Egyesület – erről beszélt a Megafon reggeli műsorában a civil szervezet elnöke. Dr. Tibay Ákos elmondta: az elmúlt években egy pályázati…
Idén többek között Csehországból és Hollandiából kaptak felkérést nemzetközi hadijátékokon való szereplésre, tavaly pedig Franciaországban a Normandiai Partraszállás bemutatásában is részt vettek a II. Világháborús Amerikai Katonai-Polgári Hagyományőrző és Rövidfilm…
Ötven évvel ezelőtt, 1974. január 6-án alakult meg a Magyar Madártani Egyesület (MME). Fél évszázad alatt a kétszáz alapítóból tízezer tagot és negyvenezer támogatót számláló szervezet fejlődött ki, ezzel Európa…