Haza szeretett volna utazni, ezért betört egy dohányboltba
A Salgótarjáni Járási Ügyészség két hónappal az elkövetés után bíróság elé is állított egy 18 éves férfit, aki azért tört be egy dohányboltba, hogy legyen pénze hazautazni. A vád szerint…
A Salgótarjáni Járási Ügyészség két hónappal az elkövetés után bíróság elé is állított egy 18 éves férfit, aki azért tört be egy dohányboltba, hogy legyen pénze hazautazni. A vád szerint…
A salgótarjáni rendőrök felszámoltak egy, a járásban aktív drogterjesztő hálózatot a DELTA Program keretében. Március 29-én este a rendőrség munkatársai Salgótarjánban ellenőriztek egy személygépkocsit, és mindhárom utasnál kábítószergyanús anyagokat találtak.…
Szintet léptek a működésükben, több képesítést is megszereztek a salgótarjáni A Cél Gyár Egyesület tagjai – erről beszélt a civil szervezet vezetője. Oláh Lajos a Megafon érdeklődésére elmondta: már heten…
Újabb kérdésben számít a kormány a magyar emberek véleményére, indul a fogyasztóvédelmi konzultáció – jelentette be Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója vasárnap a Facebook-oldalára feltöltött videóban. A politikus kiemelte: a…
Márciusban 171 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a HUN-REN Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma. Az intézmény csütörtökön a Facebook-oldalán azt írta: márciusban 44 természetes eredetű földrengést és 127…
A tűzoltóképzés és a tűzoltózenekar több évtizedes történetét mutatja be a Katasztrófavédelem Központi Múzeumának vándorkiállítása, amely március 31-től április 11-ig tekinthető meg Salgótarjánban, a Dornyay Béla Múzeumban. A tárlat tematikája…
Nógrád Vármegye épített örökségét, középkori várait, templomait, valamint Salgótarján modern épületeit bemutató tárlat nyílt kedden az építészeti ágazatot is működtető Nógrád Vármegyei SzC Stromfeld Aurél Technikumban. A Stromfeld Napokhoz időzített…
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Alosztály szakemberei Salgótarján több általános és középiskolájában tartottak prevenciós előadást a gyerekek és a pedagógusok részére a káros szenvedélyekről. Bűnmegelőzési munkatársaink a DELTA Program keretében…
Orvosi rendelőket alakítanak ki Salgótarján nyugati városrészében európai uniós támogatással; az épületben három házi gyermekorvosi körzet és egy fogorvosi szolgálat kap helyet – erről a városháza tájékoztatta az MTI-t. A…
Szén-monoxid-érzékelő jelzése miatt riasztották péntek este a rétsági tűzoltókat Érsekvadkertre egy családi házban, vasárnap éjjel pedig a salgótarjáni tűzoltók vonultak egy helyi lakásba. – közölte Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelem Igazgatóság. A…