Amennyiben elfogadjuk, hogy az akkori ellenség ma a koronavírussal azonos, akkor valóban érvényesnek hathat a hasonlat. A balassagyarmati polgármester szavai szerint harcos idők járnak, és még mindig nincs vége.

Balassagyarmaton a Petőfi szobornál rendezték meg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc központi ünnepséget. Csach Gábor polgármester a beszédében kiemelte, mára elmondhatjuk, hogy március 15. lett az egyetlen ünnep, amelynek megítélése politikai táboroktól függetlenül nemes hagyománnyá érett. Ugyan sokáig próbálták kisajátítani a különböző ideológiák, de végül az egész nemzet kapta meg ajándékba. Hozzátette, hogy elődeik példamutatására a balassagyarmatiak a covid-járvány elleni védekezésben is élen jártak, jelenleg pedig az ukrajnai háború elől menekülők segítésében vállalnak meghatározó szerepet.

Az ünnepség néhány órával később a Rákóczi úti új rendezvényhelyszínen, a Gansel udvarban folytatódott a Balassagyarmat Fiatal Példaképe-díj és a Balassagyarmat Közösségéért-díj átadásával. Előbbivel a város azokat a 16-35 éveseket ismeri el, akik kiemelkedően mintául szolgálnak kortársaik számára. Balassagyarmat Fiatal Példaképe lett Takács Lilla operaénekes: szakmai pályáját a balassagyarmati Rózsavölgyi Márk Alapfokú Művészeti Iskolában kezdte, majd Vácott járt magánének szakra, később pedig a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karán klasszikus ének szakon tanult. Részt vett számos mesterkurzuson. Jelenleg is több együttesben aktív tag. Több szakmai elismerést is kapott már korábban. Többek között a IV. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny első helyezettje volt.

A Balassagyarmat Fiatal Példaképe-díjat kapta meg Dr. Lavaj Fanny Emese, aki Szegedi Tudományegyetemen végzett általános orvosként, és 2020 óta dolgozik a Dr. Kenessey Albert Kórházban. Jelenleg aneszteziológia- és intenzív terápiás szakorvosképzésben vesz részt. A pandémia kezdetétől önként vállalt harcot a frontvonalban, és szintén önként jelentkezett a védőoltás beadására is. A mindenki számára ismeretlen betegség ellen fáradhatatlanul harcolt munkatársaival együtt.

Szintén Fiatal Példakép-díjban részesült a Balassa Sport Egyesület. Kitűzött célja, hogy elsősorban lányokból nevelje ki a kézilabda sport új csillagait. A hozzájuk járó lányok Szabó Krisztina vezetésével kezdték el az egyesületi edzéseket, majd Fenyőházi-Nagy Andrea iránymutatásával évről évre nagyot fejlődtek, az utánpótlás korú bajnokságokon mindig jó eredményekkel zártak. A serdülő lányokat Kertész Gábor edzi. A csapat a 2020-as Pest Megyei Bajnokság II. osztályában harmadik helyen végzett, és feljutott az első osztályba.

A Balassagyarmat Közösségéért-díjakat olyan személyek és társaságok kapják meg, akik és amelyek aktív szerepet vállalnak a helyi közösségek fejlesztésében. Idén a Dr. Kenessey Albert Kórház és Rendelőintézet Intenzív Terápiás Osztálya lett az egyik elismert közösség. Az osztály dolgozói magas szintű betegápolással bizonyítják minden nap elhivatottságukat, kitartó, pontos és figyelmes hozzáállásukon számos páciens élete múlhat.

Hasonló elismerésben részesült a Napsugár Nyugdíjas Klub is. A csoport mintegy 100 főből álló közössége már több mint 20 éve szervez változatos programokat, eljárnak kirándulni, részt vesznek versenyeken, szívesen strandolnak, vagyis élvezik az élet napos oldalát. A Napsugár Nyugdíjasklub tagjai a hétköznapokban is tartják egymással a kapcsolatot, segítik és védelmezik egymást.

Balassagyarmat Közösségéért-díjjal lett a város természet- és hegyszerető lakosaiból álló, 1991-ben létrehozott Balassagyarmati Hegymászó Klubot is. Az alapító Poldauf Ferenc és Schuchmann Rezső olyan társaságot alkottak, amelynek máig ható eredményei vannak. Első látványos munkájuk egy mű mászófal megépítése volt, amit a Mikszáth Kálmán Művelődési Központ első emeletén azóta is használnak. A 10 méter magas építmény a gyakorlás mellett számos verseny helyszíne is. Nem csak Magyarországról, hanem külföldről is szívesen járnak versenyezni a balassagyarmati műfalra. A város egyik legrégebbi civil szervezete már több generációt nevelt a sport és a természet szeretetére.

A rendezvényen a Kelet-Nyugat Társulat idézte fel az 1848-49-es szabadságharc kialakulását. Az utcaszínházi előadás aktív részeseivé vált a közönség is, amelynek tagjait a színészek többször is bevonták a produkcióba.

Hirdetések