Hirdetések

A koronavírus hatására épp csak megtorpanó lakáspiac tavaly látványosan meglódult. A 2021-es év egészében mind a forgalom, mind az árszint éves alapon 10-15% közötti mértékű volt. A nyolcadik éve tartó folyamatos, éves reálár-növekedést leginkább a kibővített lakástámogatási rendszer, az inflációs félelmek, illetve a megkezdett kamatemelés ellenére is vonzó hitellehetőségek támogatták tavaly – derül ki az OTP Jelzálogbank legfrissebb Lakóingatlan Értéktérkép elemzéséből.

Hirdetések

A NAV 2021. évi első három negyedéves adatait feldolgozó elemzése az előző év hasonló időszakához viszonyítva országosan 11%-os drágulást mutat. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az első negyedévben 17%-os, míg a második három hónapban egyharmados forgalomnövekedés látszik most, 2020. hasonló időszakával összevetve. A megyei jogú városok és a kisebb városok Budapestnél ismét jobban, 12%-kal, illetve 15%-kal drágultak, míg a fővárosban 5%-os volt az áremelkedés üteme.

Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank ingatlanpiaci vezető elemzője azt mondta:

Az elmúlt nyolc év áremelkedési trendje a lakótelepi lakások felől indult. 2014-hez viszonyítva ez a részpiac eddig átlagosan 164%-os értéknövekedésen ment keresztül, valamivel meghaladva az egyéb társasházi lakások 151%-os drágulási ütemét. Az idén eladott lakótelepi lakások országos átlagára így már meghaladja a 380 ezer, míg Budapesten az 555 ezer Ft/m2-t.

A megyék közül mindenhol nőtt az eladott lakóingatlanok átlagára. A rangsor élén, 38%-os drágulással Tolna megye áll. Emellett több újlakás-projekt magas ára is növelte a megyei árszintet. Húsz százalékot meghaladó mértékben nőtt az átlagár emellett Nógrád, Zala és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Budapesttel (678 ezer Ft/m2) nem számolva második éve Somogy a legdrágább megye (457 ezer Ft/m2), s a korábban élen álló Győr-Moson-Sopront már Pest és Hajdú-Bihar is megelőzi.

A folyamatos drágulás ellenére továbbra is Nógrád megye a legolcsóbb, de a járásokat külön vizsgálva nagy különbségek is felfedezhetők.