Hirdetések

Eddig egyetlen mérkőzését sem veszítette el a jelenleg NB2-es balassagyarmati férfi kézilabda csapat. Úgy tűnik, a Kábel SE útja majdnem egyenes az NBI/B-be, ahonnan tavaly estek ki.

Hirdetések

A ma délutáni, Csömör elleni mérkőzés időnként adott izgalmas perceket, de a rövid bizonytalanságokat mindig rendre felülírta a Kábel SE magabiztos játéka. Olykor inkább a vendégek lepődtek meg, ideges és értetlen csömöri arcokat lehetett látni.

A 35:30-as eredmény újabb 2 pontot hozott a gyarmatiaknak, amellyel a bajnokság északi csoportjának listavezetőjeként már távol járnak az üldözőktől. A csapat edzője, Bárány Zsolt nem bízta el magát, az ipolyinfo.com-nak a meccs után azt mondta:

Szerettem volna, ha simább a mérkőzés! Bennünk volt a feszültség, hogy a mai napon be kellett biztosítani a győzelmünket, és mennünk kell tovább! Van még mit javítanunk, de összességében nézve felnőttünk a feladathoz és magabiztosan húztuk be a mai két pontot.