Hirdetések

Hidegfront érkezik nagypénteken a Kárpát-medencébe. Ennek következtében a húsvéti hosszú hétvégén lehűl a levegő, néhol eső, zivatar is várható – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön a Facebook-oldalán.

Hirdetések

Átmenetileg megvastagszik a felhőzet. Elsősorban a Dunántúlon és északkeleten fordulhat elő eső, zápor, néhány helyen zivatar is. Nagy mennyiségű csapadékra most nem kell számítani, de egy-egy intenzívebb góc rövid idő alatt több milliméternyi eső is hullhat – ismertették, kiemelve, hogy az esővel a szaharai por is keveredhet.
Péntek délelőtt északon felhősebb, az ország déli felében még fátyolfelhős-napos idő ígérkezik. A nap második felében északon már kisüthet a nap.
Hozzátették: nagy területen megélénkül a szél, átmenetileg, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és plusz 11 fok között alakul, délen, délkeleten lesz hűvösebb, északnyugaton pedig enyhébb a hajnal. A legmagasabb hőmérséklet 16 és 24 fok között valószínű, északon lesz hűvösebb, délkeleten melegebb.
Szombaton, húsvétvasárnap és húsvéthétfőn a több-kevesebb napsütés mellett szórványosan záporok várhatók, nagyobb eséllyel az ország keleti felén-kétharmadán.