Tegnap ultimátumot adott Oroszország a Mariupolt jelenleg még védő katonáknak. A Reuters hírügynökség szerint ennek határideje ma reggel volt, de azt követően nem történt semmi. Egy ukrán politikus szerint a végsőkig kitartanak majd, nem adják meg magukat.

Olekszij Goncsarenko ukrán politikus a BBC-nek arról beszélt, hogy ő maga tárgyalt saját katonáikkal, akikkel arra jutottak, hogy nem adják meg magukat.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azt mondta: szerinte nehéz a helyzet Mariupolban, és közölte, hogy ha kiűzik onnan az ukrán katonákat, akkor semmi esélye az oroszoknak a későbbi béketárgyalásokra. Érdekesség, hogy Zelenszkij már korábban azt mondta, hogy nem lesz több kísérlet a helyzet békés megbeszélésére.

Az orosz védelmi minisztérium kommunikációja szerint az ukránok tudatosan küldik halálba katonáikat ahelyett, hogy élnének a felajánlott lehetőséggel; aki megadja magát, azt nem ölik meg. Az oroszok közlése szerint

Azokat, akik leteszik a fegyvert, biztosítjuk afelől, hogy megkímélik az életüket.

Vasárnap este Denys Shmyhal ukrán miniszterelnök is megszólalt, aki szerint Mariupol még mindig nem esett el, a város egyes részeti továbbra is ők tartják ellenőrzés alatt.

Hirdetések