Hirdetések

Nincsenek programok, nincsenek munkalehetőségek és sok a sinter – ezek jellemzik Balassagyarmatot és általában Nógrád megyét az idén végzős középiskolások szerint. Úgyhogy irány Budapest, vagy éppen külföld.

Hirdetések

Helyi vállalkozókat bemutató sorozatot szervezett a balassagyarmati önkormányzat kommunikációs cége, zömében idén végzős középiskolások részére. Három hónap alatt 450 diákot mozgattak meg, akik üzemlátogatásokon és interaktív előadásokon jártak.

A sorozatot záró rendezvényen kiderült, hogy összességében alig van a diákoknak ismeretük arról a helyről, ahol élnek, amiről tudnak, annak alapján pedig egyértelmű, hogy nem itt lesz a jövőjük. A megkérdezettek 90%-a Nógrád megye határain kívül képzeli el az életét, legalább 25%-uk külföldön. Indoklásuk szerint Nógrádban nem történik semmi, nincs megfelelő munka, nem tudnak szórakozni. Az okfejtésekből az is kitűnt, hogy ebben az életkorban nehezen képesek meghatározni, mire van szükségük, és azt sem könnyű összefoglalni, hogy tíz évvel később hogyan szeretnének élni.

Házy Attila a sorozat moderátora azt mondta: a fiatalok egy része továbbtanul, másik része munkát keres és nem tudja, mi vár rá, de azt tudja, hogy többszázezer forintot akar keresni, amit itt nem lehet.

És akkor kiderül, hogy Balassagyarmaton egy kezdő, éttermi szakács 300 ezer forintot visz haza, aki profi, az legalább 450 ezret keres. És ez csak a vendéglátó szektor, a többiről ma nem beszéltünk velük.

– tette hozzá.

Az utolsó előadás meghívott vendégei, Szombati Ádám, Sinágel József és Tani Szabolcs étteremvezetők arról beszéltek, hogy nincs olyan pénz, amiért ne kellene megdolgozni és nincs olyan összeg, amit ne lehetne Balassagyarmaton elérni. Szerintük a lényeg a munka mennyiségének, és minőségének jó beállítása, amit végül a vevők fognak osztályozni.

Szombati Ádám, Sinágel József és Tani Szabolcs étteremvezetők a rendezvényen. (fotó: Lotharidesz Gábor/ipolyinfo.com)

Mindhárman kiemelték: ők már hosszú évek óta megkapják ezeket a vevői minősítéseket, hiszen ma is stabilan és fejlődve működnek, és persze jól élnek belőle munkatársaikkal együtt.

A rendezvényen több, a helyi gazdaságra jellemző adatsort is bemutattak, amelyek a megye hátrányos helyzetéről kialakult képét tépték szét. Házy Attila moderátor hangsúlyozta: a megye gazdasága sokkal jobb annál, mint ami az országos médiából ismerhető. Úgy fogalmazott:

az a Központi Statisztikai Hivatal, amely az ipari termelési adatok alapján Nógrádot az országos rangsor utolsó helyére teszi, képes megmutatni egy másik számítási módszer szerint, hogy a helyi gazdaság valójában az országos átlagon áll. Ez pofán csapja az embert!

Hozzátette: Balassagyarmat ma Nógrád megye leggazdagabb városa, itt érhetők el a legmagasabb fizetések és ez a térség a környék leggyorsabban fejlődő területe is.

Hirdetések