Hirdetések

A celeb Berki Krisztián, akit megosztó személyisége miatt szinte mindenki ismert Magyarországon, ugyanilyen kettő életet is élt. Míg a kamerák előtt inkább provokált, a magánéletében szimpatikus volt – állítja egy ismerőse, aki szerint előre tudta már Berki, hogy hamarosan baja lesz.

Hirdetések

Előre tudták, hogy nagy árat fizet majd Berki Krisztián mindazért, ahogyan élt, és ez most be is következett. Egyik ismerőse, az MMA harcos Dietz Gusztáv beszélt a Borsnak arról, hogy már egy közös sportos tévéműsorban is elmondta neki, ha nem változtat az életén, annak súlyos következménye várható.

Dietz Gusztáv az egyik tévéműsor felvételekor már figyelmeztette Berkit. (fotó: borsonline.hu)

Dietz látta, hogy Berki rossz egészségi állapotban van, úgy fogalmazott:

Nem piszkálni akartam ezzel, hanem előtte végignéztem, hogy a mentőorvos oxigénnel hogyan állította fel őt a földről. Pedig öt évvel fiatalabb volt nálam. Kötélhúzó verseny volt, aminek a végére nagyon rosszul lett. Azt hittem, ott kap agyérgörcsöt. Én akkor azért mondtam neki, hogy fogyj harminc kilót, mert ebből baj lesz. Sajnos baj is lett. Nagyon sajnálom, ami történt vele, és a családjával is mélységesen együttérzek.