Hirdetések

Két éve a verseny különdíját hozta el a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium zenész csapata, most mindent vitt a műsoruk. A miskolci Hangok Varázsa Tehetségkutató Versenyen a zsűri számára ők voltak a legjobbak.

Hirdetések

Pedig a Balassi Könnyűzenei Formáció alig tudott gyakorolni, a pandémia után hetente egyszer találkoztak. A régi tagok mellé újak csatlakoztak, a rövid felkészülési idő mellett az egymásra hangolódás gyorsasága is fontos volt nekik.

A program döntőjében a Random Trip Csak boldog című dalát adta elő az együttes zenekari kísérettel, tisztán a capella betéttel. A szakmai zsűri méltatta a feldolgozást, benne a lányok hangját és a dinamikát is.

A Balassi Könnyűzenei Formáció tagjai: Ádám Csenge, Kalinovszki Lucia, Kanyó Pálma, Pifka Réka, Pothoroczki Luca, Ábel Botond, Jónás Gergő, Oláh Ádám, valamint Veréb Tamás zenész, a zsűri tagja.

Csizmadia Kinga felkészítő tanár a rendezvény után úgy fogalmazott az ipolyinfo.com-nak, hogy

A legnagyobb elismerést az jelentette számomra, amikor kiemelték, hogy a csoport egy igazi kis csapat: a színpadon és azon kívül tanúsított fegyelmezett hozzáállás, az együtt muzsikálás (színpadon, öltözőben, folyosókon, utcán, parkolókban), a versenytársakkal szembeni tisztelet, a tőlük való tanulás, az egy-egy bátorító, dicsérő szó az ellenfélhez mindenkinek felkeltette a figyelmét, és ezt rengeteg elismeréssel, gratulációval ki is fejezte a több mint 100 nevezőből álló forgatag.

Veréb Tamás énekes, a zsűri tagja azt mondta:

Nem volt kérdéses a győzelmetek! Bármi is történjen, ne hagyjátok veszni ezt a csapatot, ezeket az energiákat! Ne hagyjátok abba a zenélést!

A 2020-ban kiérdemelt különdíj után idén is begyűjtötték ezt az elismerést, valamint ráadásként kategóriájuk fődíját is Balassagyarmatra hozták haza.

Hirdetések