Hirdetések

Az országos trend szerint folyamatosan csökken a könyvtári tagok csoportja, ezzel együtt kevesebb könyvet is kölcsönöznek. Mielőtt bárki megkérdőjelezhette volna a gyűjteményes intézmények létét, lépett a szakma: programok szervezésével vonnak be újra egyre több embert, és így ismertetik meg a helyben élőket az olvasás hasznával.

Hirdetések

Az utóbbi 20 évben a teljes magyar népesség kevesebb mint negyede iratkozott be valamelyik könyvtárba, a csúcs 2015-ben volt, amikor a magyarok 23,7%-a döntött könyvtári tagság kiváltásáról. Azóta folyamatosan kevesebb tagjuk van, a járványt megelőzően, 2019-ben a népesség 19,3%-a.

A Könyvtári Intézet adatai szerint a könyvtárhasználat megváltozása az internet terjedésével és az ott elérhető elektronikus dokumentumok gyakoribb használatával, távhasználattal függhet össze. A távhasználat mértéke 2011 óta nem csak megelőzi a személyesen kölcsönzés arányát, hanem azóta meredeken emelkedik is.

A szakma továbbra is fontosnak tartja a papír alapú olvasást, amelyet programok szervezésével népszerűsít. Balassagyarmaton most a gyermekek számára indult rendezvénysorozat, amelyhez óvodák és iskolák támogatását is elnyerték a könyvtárosok. A Madách Imre Városi Könyvtárban (MIVK) rendszeressé váltak a gyermekfoglalkozások, ezek mellett családi napokat is szerveznek, bízva abban, hogy a könyvtárhasználatot nem csak a kicsik, hanem a nagyok is megkedvelik vagy újra megkedvelik.

Gyermekprogramot készítenek elő a könyvtár munkatársai Balassagyarmaton. (fotó: Házy Attila/ipolyinfo.com)

A MIVK most mintegy 4 millió forintot is költött a gyermekrészleg bútorainak cseréjére, amelynek finanszírozására 90%-os támogatottságú pályázatot nyertek el. Vitéz Kata a MIVK igazgatója az ipolyinfo.com-mal azt közölte: 33 éves asztalokat és székeket cseréltek ki kényelmesebb és korszerűbb bútorokra. Állítása szerint ez is hozzájárul ahhoz, hogy a látogatók jobb minőségű szolgáltatást kapjanak.

4 millió forint értékű bútort vásárolt a MIVK. (fotó: Házy Attila/ipolyinfo.com)

A gyarmati könyvtár programsorozatok szervezésével vonja be a gyerekeket az intézmény életébe, amelyeken alkalmanként a család többi tagja is részt tud venni. Így a könyvtár mára közösségi térré vált. A MIVK egy új, mindenki által elérhető digitális szolgáltatást is elindított, régi újságok szemlézésével, adatbázisból lekérhető, saját célokra is összeállítható, kinyomtatható emlékek készíthetők.

Hirdetések