Hirdetések

A Magyar Honvédség készíti elő azt a programot, amellyel az egészséges életmódot szeretnék népszerűsíteni. Ezét több településen is áthalad majd az az emlékfutás, amely miatt Balassagyarmaton lezárták a belvárost ma délutánra.

Hirdetések

Szeles Enikő olvasónk beküldött képe egyelőre arról árulkodik, hogy fegyvereket is kiállítottak, valamint sátrakat is felállítottak a vármegyeháza előtt, azonban mint megtudtuk, ünnepélyes program is lesz, így tisztelegve a futók előtt.

Katonai sátor a Vármegyeháza előtt Balassagyarmaton. (fotó: Szeles Enikő)

A program Salgótarjánban kezdődött el délelőtt, majd Szécsény érintésével jutnak el Balassagyarmatra, onnan Érsekvadkert, Bánk, majd Szendehely a következő állomás, ott lépnek ki majd a megyéből.