Hirdetések

Az elmúlt három napon több baleset is történt Nógrád megye útjain, amelyek közül kettő a stop tábla figyelmen kívül hagyásából következett. A rendőrség ezért kiemelt figyelmet fordít az ilyen kereszteződésekben közlekedőkre.

Hirdetések

Szendehely belterületén közlekedett 2022. május 30-án 9 óra 5 perckor egy 42 éves férfi személygépkocsival, amikor a jármű motorja meghibásodott és az olaj az úttestre folyt, amelyen a segédmotoros kerékpárral haladó férfi megcsúszott és a szalagkorlátnak ütközött. A motoros a baleset következtében megsérült.

Egy 72 éves férfi haladt május 31-én 7 óra 10 perc körül Balassagyarmaton, a Temető utca, és a Patvarci út kereszteződésében személygépkocsival, amikor az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta, az útkereszteződésbe bekanyarodott, ahol a balról érkező és egyenesen haladó tehergépkocsiba ütközött bele. A balesetben egy személy sérült meg.

Salgótarjánban, az Arany János útra személygépkocsival kanyarodott ki egy 42 éves nő ugyanezen a napon 9 óra 50 perc körül, amikor az „Elsőbbségadás kötelező” tábla utasítása ellenére nem biztosított elsőbbséget az ott haladó személygépkocsinak és azzal összeütközött. A balesetben egy férfi sérült meg.

Egy 21 éves férfi haladt elektromos rollerrel június 1-jén 10 óra 50 perc körül Salgótarjánban, a Szerpentin úton, amikor a kavicsos úttesten egyensúlyát vesztette, felborult és megsérült.

Az elmúlt három napon további négy anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén és három ittas járművezetővel szemben intézkedtek a megye rendőrei.