Hirdetések

Az óvoda nyitott ajtaján sétált be a tolvaj szerdán, ahonnan készpénzt és bankkártyát is ellopott. A férfit elkapták és kiderült, hogy más ügyben is gyanúsítják. A férfi beismerte tettét.

Hirdetések

A 24 éves balassagyarmati férfi június 15-én a reggeli órákban egy balassagyarmati óvodába a nyitott bejárati ajtón át bement, majd az egyik irodában elhelyezett válltáskából kivette a sértett pénztárcáját és távozott az épületből. A terhelt a tárcát a benne lévő 18.000 forint készpénzzel és bankkártyákkal együtt eldobta.

Megalapozottan gyanúsítható a férfi továbbá azzal is, hogy május 7-én egy balassagyarmati, általa albérletként használt ingatlanból egy színes televíziót, valamint különféle ruhaneműt és illatszert lopott el összesen 75.000 Ft értékben.

A rendőrök rövid időn belül beazonosították, elfogták és a Balassagyarmati Rendőrkapitányságra előállították a 24 éves helyi lakost. A nyomozók a férfit lopás bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, amelynek során azok elkövetését beismerte. A hatóságon a férfi ellen több hasonló jellegű bűncselekmény miatt is folyamatban van eljárás. A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.