Hirdetések

Még el sem kezdődött a nyári tanítási szünet, máris több tucat középiskolás korú fiatal került be a rendőrségre Balassagyarmaton. Hasonló eset már máskor is előfordult, most egy gyors bírósági tárgyalás is kellett ahhoz, hogy utána szabad lábon lehessenek.

Hirdetések

A Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola összesen 45 tanulója tanárokkal együtt ment be a rendőrségre az idén is több napra tervezett polgárőr tábor programjának keretében. Gál Zoltán szakoktató, a tábor vezetője az ipolyinfo.com érdeklődésére elmondta:

A rendészeti képzésben résztvevők az éves elméleti képzést követően gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt, amelynek egyik része a számukra szervezett tábor. Ekkor kipróbálhatják a megszerzett tudást, valamint ifjú polgárőrökként nyáron egyes rendezvényeken is közreműködnek a biztonság fenntartásában.

A rendőrség amellett, hogy működési rendjét mutatta be a fiataloknak, a nyomozásban résztvevő kutyákkal is megismertette őket.

Az Ifjú Polgárőr Tábor résztvevői a balassagyarmati rendőrségen. (fotó: Nógrád Megyei SZC Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola)

Egy fiktív bírósági tárgyaláson is részt vettek a táborozók, akik aztán szabadon távozhattak a rendőrségről. Bejutottak a megyei börtönbe is, ahol a különleges, kör alakú épület felépítését ismerték meg és a nemrégiben kialakított kápolnában is jártak, majd onnan is szabadon távoztak.

Az egyik civil mentőszervezet segítségével a nyári nyílt vízi fürdőzés szabályait is megtudták. Gál Zoltán táborvezető érdeklődésünkre elmondta: ilyenkor kiemelten fontos, hogy a diákok felkészülten menjenek pihenni, mert váratlan veszélyhelyzetekben jobban tudnak majd reagálni és akár életet is menthetnek.