Hirdetések

Csökkent az elküldött sms-ek és emelkedett a mobil hívások száma az elmúlt években Magyarországob.

Hirdetések

Tavaly 714 millió sms-t írtak és küldtek ki a mobiljaikkal a lakossági előfizetők, 2018-ban ez a szám még meghaladta az egymilliárdot. A mobilhívások száma, sőt a beszélgetések hossza viszont nő.- közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A közlemény szerint 2018-ban egy átlagos lakossági előfizető havonta 11 sms-t küldött, 2021-ben viszont már csak nyolcat. A kutatásából kiderült, hogy a számlás előfizetők jóval több sms-t küldenek, mint a feltöltőkártyás előfizetők. Joggal feltételezhető, hogy az sms-ek számának csökkenése összefügg az internetes chat programok térhódításával, az NMHH szerint azonban a helyzet ennél összetettebb. Kiderült, hogy az internethasználat területén a magukat kezdőnek vagy átlagos tudásúnak gondolók körében a chat jellemzően nem váltotta ki az sms-t, vagyis, aki gyakrabban chat-el, az kedveli az sms-t is. Egyúttal arra is rámutattak, hogy a férfiak gyakrabban küldenek szöveges üzenetet, mint a nők, de ebben inkább az ügyintézésnek (például parkolásfizetésnek) van súlya.-írják a közleményben.