Külföldi nyaralás előtt célszerű tájékozódni az áruk kiviteli szabályairól vagy a házi kedvencek utaztatásáról, mások vonatkoznak ugyanis az Európai Unió (EU) határain belüli, illetve azon kívüli utazásokra – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

A közlemény szerint az Európai Unió tagállamai közötti utazásoknál alapesetben nincsenek korlátozások a saját célra vagy ajándékba vásárolt termékek ki- és behozatalára, ugyanakkor vannak olyan áruk amelyek korlátozáshoz, engedélyhez kötöttek.
Hangsúlyozták, hogy a folyamatosan gyógyszeres kezelésben részesülőknek érdemes orvosi igazolást kérniük. A házi kedvencek az EU-n belül kizárólag olyan állatútlevéllel (pet passport) utazhatnak, amelyet az állat gazdájának lakóhelye szerint illetékes állatorvos állít ki.
Az EU-n belül a jövedéki termékek – alkohol, cigaretta, üzemanyag – szállításához nem szükséges engedély, de mennyiségi korlátozások vonatkoznak rájuk. Magánszemély, nem gazdasági célra, adómentesen csak kereskedelmi mennyiség alatti jövedéki terméket szállíthat. Kereskedelmi mennyiségnek számít például már 800 szál cigaretta, 200 szivar, 110 liter sör, 90 liter bor és pezsgő. Behozható és kivihető a magángépjárművek és motorkerékpárok gyári üzemanyagtartályaiban lévő üzemanyagon felül kannában járművenként legfeljebb 10 liter üzemanyag.
Az Európai Unión kívülről Magyarországra – 17 éves kor felett – légi úton például 200 szál, egyéb módon 40 szál cigaretta, 16 liter sör, 4 liter bor hozható be vám- és adómentesen. Alkohol- és dohánytermék kivételével különféle áruk légi úton 430 euró, egyéb módon 300 euró értékben hozhatók be vám- és adómentesen. 15 év alatti utasoknál – az utazás módjától függetlenül – 150 euró ez az értékhatár – ismertetik a közleményben.
Kiemelték, hogy az EU-n kívüli országoknál a kivitelnél a célország jogszabályait is be kell tartani, ezekről az érintett magyarországi diplomáciai képviseletek tudnak felvilágosítást adni.
A készpénzre is figyelni kell, minden olyan, az Európai Unió külső határait átlépő utas, akinél 10 000 euró, vagy annál több készpénz – vagy ennek megfelelő összértékű, készpénz-helyettesítő eszköz van, köteles ezt írásban bejelenteni annál a vámhatóságnál, ahol az unió területére be- vagy onnan kilép. Általános forgalmi adó alól mentes a külföldi utas által vásárolt termék, ha azt személyi vagy útipoggyászának részeként a közösség területéről kiviszi – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Hirdetések