Magyarország biztonsága és védelme érdekében, csaknem 2 milliárd forintos költségvetésű projektet indított a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara (HHK.)-közölte az MTI.

A közlemény szerint a fejlesztés az Alkalmazott katonai műszaki, had- és társadalomtudományi kutatások a nemzetvédelem, nemzetbiztonság területén a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon címmel valósul meg. Január 1-jén indult, és 2024. december 31-én fejeződik be. A program keretében kidolgozzák egy hagyományos és pilóta nélküli légi járművek számára integrált mintarepülőtér koncepcióját.
Mesterséges intelligenciát és virtuális technológiákat alkalmazó kiképzőrendszereket fejlesztenek. Foglalkoznak majd a 3D-es fémnyomtatás alkalmazási lehetőségeivel a katonai logisztikában és a hadiiparban. A kutatócsoportok olyan területeket elemeznek majd amelyek értelmezik Magyarország és Kelet-Közép Európa közvetlen környezetének haderő fejlesztési törekvéseit és a nemzetközi békét fenyegető kihívásait.
A program szakmai vezetője Földi László ezredes, az NKE HHK Műveleti Támogató Tanszékének egyetemi tanára. -olvasható a közleményben.

Hirdetések