Hirdetések

Nagy előrelépést hozott a balassagyarmati telephely megépítése, mert lehetőség van az útépítések utáni 1-2 hónapos leálláskor zárt térben dolgozni, ez pedig megőrzi számos ember munkahelyét – mondta az ipolyinfo.com kérdésére Szántó Csaba, a Green Goes KFT. ügyvezetője új központjuk mai átadása után. A társaság Nógrád megye egyik legnagyobb útépítő cége, a jövőben külföldön terjeszkedne.

Hirdetések

Szántó Csaba neve az önkormányzatok körében jól ismert, az útépítéssel foglalkozó vállalkozó az Otys Úttechnika KFT. és a Green Goes KFT. ügyvezetőjeként 13 éve segíti a települések útépítési tervének megvalósítását. Az üzleti világban jól mozgó Szántó egy nemzetközi pályázat egyik nyerteseként tudta felépíteni új, balassagyarmati telephelyét, amely a cég tágas irodáinak és két csarnoknak ad helyet. Az ügyvezető szerint a jelenkori időjárási körülmények egyre jobban lehetővé teszik, hogy az útépítéseket ki lehessen tolni, de így is marad 1-2 hónap, amikor le kell állni.

 

Körülbelül 70 fő alkalmazottunk van, 8 új munkavállalónk lesz mostantól. Fontos, hogy az útépítést követő leálláskor is megőrizzük munkatársainkat, ezért a Green Goes hulladékok újrahasznosítását fogja ellátni, építési és bontási hulladékokat dolgozunk fel, amit másik cégünk, az Otys Úttechnika beépít az útalapokba. Emellett a csarnokban fogjuk szervizelni azt a körülbelül 100 útépítő gépünket, amire csak télen van lehetőség és idő.

A Green Goes KFT. az összesen 1500 négyzetméteres csarnokok megépítése és az újrahasznosítási tevékenység beindítása mellett más környezetvédelmi vállalásokat is tett, például hőszivattyúval fűtik az épületet, napelemekkel termelnek áramot a telephely üzemeltetésére, a szennyvizet biológiai úton semlegesítik, a tisztított vízből locsolják az épület körüli parkot.

Szántó Csaba úgy fogalmazott: Nógrád megyében és főként Nyugat-Nógrádban vezető szerepet töltenek be az útépítésben, országosan a mintegy 100 hasonló vállalkozás egyikeként működnek. Mint mondta: az éves forgalmat és a kapacitást figyelembe véve kiemelkedő a teljesítményük. A telephely átadásakor már új üzleti lehetőségekről is tárgyalnak a Dunakanyarban, valamint külföldi partnercégekkel együttműködésben Szlovákiában is terjeszkednek.