Hirdetések

Nem volt átlagos a szerda este Balassagyarmaton, ugyanis megtelt élettel a Gansel- udvar.

Hirdetések

A Gansel és Heksch házak közös udvara, (ahol a fecskelakások is találhatóak), már ifjúsági közösségi pontként funkcionál. A felújítást három nyertes pályázatból finanszírozta az önkormányzat, két évvel ezelőtt került átadásra. Az egykori szecessziós és eklektikus házak által körülzárt udvar, nevét a Gansel családról kapta. A balassagyarmatizsidosag.hu szerint, a gettósítás idejéig aki divatosan és igényesen akart öltözködni Gyarmaton, az bizony Gansel Móritz divatáru üzletében vásárolt.

A szerda esti rendezvényen a Térzene Program keretein belül és a Mikszáth Kálmán Művelődési központ szervezésével a Trio Brillo zenekar koncertjét élvezhették az érdeklődők. A művelődési központ dolgozói kísérő attrakciókkal is készültek: volt selfie pont amit a gyerekek előszeretettel használtak, egy balassagyarmati festő hölgy a helyszínen megörökítette az est hangulatát, a bűntudatmentes éjszakai nasizást pedig remek kézműves jégkrémek garantálták. A büfét egy helyi vállalkozó, Szombati Ádám biztosította, ahol egy nívós pincészet borait fogyaszthatták a jelenlévők. Amíg a zenekar a klasszikusok ellenállhatatlan varázsával nyűgözte le az embereket, a dekoráció is nagymértékben hozzájárult az idilli hangulathoz.
A Térzene Program jövő héten is folytatódik, amikor is a rendezők a vidéki sanzon érzésével fogják megtölteni az ifjúsági közösségi pontot.

fotó: Koplányi Kitti, MKMK
fotó: Koplányi Kitti, MKMK
fotó: Koplányi Kitti, MKMK
fotó: Koplányi Kitti, MKMK
fotó: Koplányi Kitti, MKMK
fotó: Koplányi Kitti, MKMK
fotó: Koplányi Kitti, MKMK
fotó: Koplányi Kitti, MKMK
fotó: Koplányi Kitti, MKMK
fotó: Koplányi Kitti, MKMK
Hirdetések