Hirdetések

A Nógrád Megyei Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy negyvenes éveiben járó balassagyarmati férfi ellen, aki a vád szerint egy fél méteres vascsővel törte be ismerőse koponyáját.

Hirdetések

A vád szerint 2020 októberének egy éjszakáján a sértett egy balassagyarmati szórakozóhelyen ittas állapotba került, majd felkereste ismerősét, akivel külvárosi lakására szerette volna elvitetni magát.

Bement a nyitott kapun, és kiabálni kezdett, mire egy ott lakó férfi kiment hozzá. Összeszólalkoztak, majd kölcsönösen dulakodni kezdtek, melynek során a házigazda egy közel fél méter hosszú vascsővel fejbe vágta az ittas látogatót.

A vérző fejű férfi végül gyalog indult haza, eközben az őt már kereső felesége megtalálta és kórházba vitte.

A sértett az ütés következtében koponyacsonttörést szenvedett, mely életveszélyes sérülésnek felel meg.

A Nógrád Megyei Főügyészség a házigazdával szemben életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt emelt vádat, melyben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására, valamint arra tett indítványt, hogy a Törvényszék a vascsövet kobozza el, emellett a közel 118.000 Ft összegű bűnügyi költség megfizetésére is kötelezze a vádlottat.

A Nógrád Megyei Főügyészség arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról 2 év 5 év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett mértékes indítványt.