Hirdetések

Több magyar uralkodó földi maradványait azonosították a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói a Székesfehérvári Középkori Romkertben talált csontleletek között.-írja az MTI.

Hirdetések

A projekt során sikerült bizonyítani, hogy a székesfehérvári osszáriumban (csonttárban) Árpád-házi királyok földi maradványai találhatók. Az osszáriumban több mint kilencszáz ember csontmaradványa található összekeveredve. A kutatók négyszáz emberi maradványból vettek DNS-mintát. Céljuk, hogy ezeket a mintákat a korábban meghatározott profilokkal összevetve több magyar uralkodót is azonosítsanak. A csontokat szénizotópos kormeghatározásnak is alávetették, így kiderült, a székesfehérvári sírhelyet a 9-től a 16. századig használták temetkezésre. A szegedi tudósok vizsgálatának biztos kiindulópontja a korábban megtalált III. Béla király DNS-mintája volt. Ennek segítségével sikerült feltérképezni az Árpád-házi rokonokat. Eddig Antiókhiai Anna (1154-1184), III. Béla magyar király első feleségének csontjait, valamint Szent László király (1040-1095) földi maradványait, továbbá Halicsi Endrét (1210-1234), II. András magyar király harmadszülött fiát azonosították. A kutatók Corvin Jánostól (1473-1504), Mátyás király (1443-1490) fiától és unokájától, Kristóftól (1499-1505) is rendelkeznek DNS-mintával, ezért már csak néhány lépésre vannak attól, hogy Mátyás király földi maradványait is azonosíthassák. Árpád-házi Mária nápolyi királyné (1257-1323) koponyája vizsgálata után pedig kiválaszthatók lesznek a csontkamra leletei közül az Anjou-irályok maradványai is. Ehhez azonban a kutatóknak Nápolyba kell utazniuk, hogy az ottani uralkodói sírokból mintát vegyenek. A csontmaradványok vizsgálatának célja egyrészt, hogy méltó sírhelyet kaphassanak egykori uralkodóink, másrészt, hogy az összegyűlt információk feldolgozása alapján jobban megismerjék a magyar uralkodókat. A szegedi kutatók ugyanis minden koponyát beszkenneltek, és ennek alapján arcrekonstrukciót készítenek. Mivel a DNS-információ a szem- és hajszínt is magában hordozza, az érdeklődők hamarosan egy VR-szemüvegen keresztül szembe nézhetnek több Árpád-házi uralkodóval is.-olvasható a hírportálon