A Pest megyei felderítők égisze alatt, egy időben, 16 helyszínen ütöttek rajta egy kábítószer-kereskedői hálózaton. Az akciót minden szempontból összehangolták, biztosították és levezényelték.

A siker érdekében, a néhány hónappal azelőtt tudomásukra jutott információ alapján végzett felderítő munka végső állomásának tekinthető realizálás minden apró részletét megtervezték és kidolgozták, a felderítőkhöz erősítésként nyomozók, vizsgálók, Pest megyei rendőrkapitányságok egyenruhás és civil ruhás, a Készenléti Rendőrség, valamint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Bevetési Osztályának munkatársai érkeztek. Több tucat rendőr hallgatta végig 2022. szeptember 9-én hajnalban a rajtaütés végrehajtásának menetét, az állomány és a helyszínek leosztását. A 16, Szigetszentmiklós környéki helyszínre kirajzó egységek 6 óra 30 perc és 7 óra között az összes tervezett intézkedést végrehajtották.

A legtöbb helyen ellenállás nélkül, pillanatok alatt végeztek a megállítással, bilincseléssel. Egy engedetlenség azonban történt: az egyik célszemély, M. Gábor kitört a rendőrautókkal és rendőrökkel lezárt útszakaszon – egy főhadnagynak félre kellett ugrania, nehogy elüsse. Gázt adott,  így próbált menekülni, miközben egy csomagot hajított az út menti árokba. A hivatalos személy elleni erőszakkal elért szabadság 3,5 kilométerrel távolabb véget ért, további kitörésre esélyt nem hagytak, az előzetes vegyész szakértői vélemény alapján speed-del tömött, bruttó 207 grammos csomagot is begyűjtötték.

Az akcióban 12 embert elfogtak és előállítottak, négyüket kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsítják, heten fogyasztók, egy nőt bűnpártolás miatt hallgattak ki.

A gyanú szerint a piramis tetején lévő, 46 éves, szigetszentmiklósi Cs. Imre tavaly nyár óta foglalatoskodik drogárusítással. Jelentős mennyiségű kábítószer ment át a kezén, főként marihuána, speed és extasy. A szereket hetente adta tovább helyi és dabasi felvásárlóinak, akik vásárlóik igényeit elégítették ki a már porciózott anyaggal.

Cs. Imre először otthonában, majd egy külön az elrejtésre és a tárolásra használt garázsban depóztatta az árut. Időnként feltankolt, majd a szintén terjesztő ügyfeleinek, a 41 éves, dabasi M. Gábornak, a 43 éves, szigetszentmiklósi B. Emesének adta el készletét. A marihuána 2800 Ft/gramm áron cserélt gazdát, a speed grammjáért 2000 forintot kellett fizetni.

A garázsban és az otthonában megtartott kutatáskor bruttó 649 gramm marihuánát, bruttó 348,48 gramm speedet, 64,8 gramm kék és zöld bogyót, valamint közel 6 gramm kokaint foglaltak le. De találtak vákuumfóliázó gépet, digitális mérlegeket, nejlon tasakokat, ráadásul az érintett drogtesztje is pozitív lett THC-re, kokainra, AMP-re és MDMA-ra egyaránt.

Cs. Imrétől rendszeresen, a rajtaütés reggelén is vásárolt M. Gábor. Dabasi házában, különböző rejtekhelyeken zacskókat, mérleget, fehér poros plasztikkártyát foglaltak le. A férfi 33 éves élettársát, L. Ramónát bűnpártolással gyanúsították meg, miután kiderült, párja telefonhívása után lehúzta a WC-n a hűtőben és a fagyasztóban tárolt drogokat, az eszközöket pedig egy szerelőnyílásba rejtette.

A szintén Cs. Imrétől vásárló, 43 éves, szigetszentmiklósi B. Emese helyben terítette a szert, amelyet alátámasztanak azok a bizonyítékok – zacskóban, tányéron fehér por, krémes anyag, növényi törmelék, tabletták, őrlők, tasakok, melyeket a lakásán foglaltak le. A gyorsteszt itt is pozitív lett amfetaminra, metamfetaminra, THC-re, BZO-ra és MDMA-ra. Állítása szerint a tőle lefoglalt szert saját használatra tartotta magánál, és nem kereskedés céljából.

A kábítószer-kereskedelemmel meggyanúsított 4. ember a 23 éves Cs. Márk, aki először apja otthon tárolt, majd a bérelt garázsban depóztatott drogból emelt el rendszeresen különböző mennyiségeket. A mellékest titokban csinálta, állítólag apja tudta nélkül sarcolta a készletet. Áporkai otthonában akadt zöld növényi törmelék, kék és zöld tabletták és fehér por is, ahogyan mérleg és zacskók is. A drogteszje THC-re és amfetaminra jelzett pozitív értéket.

Az egyik dabasi fogyasztó előállításakor a technikusok a kertben álló fóliasátorban oda nem illő növényt véltek felfedezni. A paradicsom közvetlen szomszédságában nem konyhakerti, hanem kannabisz-ültetvényként azonosítottak 35 tövet.

Az akció 16 helyszínén lefoglalt anyagok, eszközök mérlege:

  • közel 2,5 millió forint,
  • 1 db, 3,5 millió forintos autó,
  • milliós értékű mobiltelefonok, tabletek,
  • bruttó 732 gramm marihuána,
  • bruttó 723 gramm fehér por,
  • bruttó 80,7 gramm tabletta,
  • bruttó 41,4 gramm krémes anyag, valamint közel 6 gramm kokain,
  • digitális mérlegek, őrlők, több tucat nejlon zacskó, szennyezett kanalak, tálak, tányérok, plasztik kártyák.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az azóta letartóztatott Cs. Imre, M. Gábor és B. Emese, valamint a bűnügyi felügyelet alatt álló Cs. Márkkal szemben. A kábítószer birtoklása vétségével meggyanúsított fogyasztók, illetve a bűnpártolás vétségével terhelt L. Ramóna szabadlábon védekezhetnek.

Hirdetések