Hirdetések

A kormány célja, hogy úgy fejlessze az ország megyéit, hogy a helyi igényeknek megfelelően, együttműködésben az ott élőkkel, Magyarország 2030-ra az Európai Unió öt legélhetőbb tagállama közé kerüljön – mondta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség Területfejlesztési Minisztériuma Hivatalának parlamenti államtitkára szombaton a Nógrád megyei Nógrád községben.

Hirdetések

A megyei közgyűlés szervezte XVI. Nógrádi megyenapon az államtitkár köszöntőjében hozzátette: olyan országért dolgoznak, ahol minden vágyott gyermek megszületésével erősödik és gyarapodik a nemzet, ahol hosszú távon fenntartható a versenyképes gazdaság, amelynek egyik fontos alapja az energiafüggetlenség megvalósítása.
Ugyanilyen fontosnak nevezte, hogy a polgárok harmóniában éljenek szűkebb és tágabb környezetükkel, tisztességes és becsületes munkával biztosítani tudják saját maguk és családjaik megélhetését, biztonságban tudják szeretteiket, vagyonukat, boldogan éljenek minőségi életet.
Az államtitkár hozzátette: e nagy ívű vállalás jegyében valósulnak meg Nógrád megyében is a jobb életminőséget szolgáló beruházások. Példaként említette, hogy a kormány Nógrád községben 55,5 millió forint értékben biztosított pályázati támogatást energetikai korszerűsítést célzó fejlesztésekre.
Latorcai Csaba az ünnepségen köszöntötte a „hagyományairól, népszokásairól és ínycsiklandó ételeiről híres vidék kedves és vendégszerető közösségét” a megyenapon és a Palóc Ki Mit Tud tehetségkutató díjátadó rendezvényén.
Mint mondta, az ünnepi forgatag jó alkalmat jelent a találkozásra, a hagyománytisztelet megnyilvánulására, és arra, hogy a térség büszkén tárja a világ elé a vidék szépségét és gazdag hagyományát.

Hirdetések