Hirdetések

Nem tudják kigazdálkodni az élelmiszerárak és az energiaköltségek miatt megemelkedő kiadásukat, ezért bezárják a Muki-Mari Lakoma Éttermet. A tulajdonosok szerint ellehetetlenült a működés, ezért hamarosan lakatot tesznek a bejáratra.

Hirdetések

Két éve nyitott Balassagyarmat déli határában a hagyományos ízeket kedvelőknek szánt étterem, amely éppen a koronavírus járvánnyal egyidőben kellett megbirkózzon a mostoha üzleti viszonyokkal. Vidák Róbertné üzletvezető szerint nem hitték, hogy lehet annál rosszabb, hogy egy étterem nem fogadhat vendégeket. Azonban az idő bizonyította, hogy képesek voltak kezelni a helyzetet és túlélték a járvány sújtotta hónapokat, megoldották a kiszállításokat és kiszolgálták a kisebb családi összejöveteleket is.

Most, amikor az energiaárak és az élelmiszerek drágulása egyszerre ad újabb feladatokat a vállalkozás üzemeltetésére, be kell látni, hogy ez már kibírhatatlan – mondta sajnálkozva Vidák Róbertné üzletvezető. Szerinte már nincs mit tenni, csak a bezárás jön szóba.

Megpróbáltunk mindent, a járvány után az élelmiszerek és a rezsi már egyszerre kibírhatatlanná és lehetetlenné tette a vállalkozásunkat, és bármennyire is szeretnénk folytatni, be kell zárni az éttermet.

– osztotta meg az elkeseredettségét az ipolyinfo.com-mal az üzletvezető. Azonban ez még nem a vége, az étterem bezárása valójában az első rossz lépés, és reményeik szerint nem kell ennél rosszabbra számítani. Az október 1-jétől érvényes zárva tartással rezsit spórolnak meg, de a konyhát működtetni fogják, és a beérkező igényeknek ezen túl is eleget tesznek kiszállítással.