Bizonyíték van arra, hogy csalással jutott pénzhez az a balassagyarmati bróker, aki meg nem erősített információk szerint tucatnyi balassagyarmati magánszemélytől és vállalkozótól vett át pénzt magas kamatot ígérve, azonban több esetben nem fizetett vissza semmit. Az egyik károsult egy követeléskezelő céghez fordult segítségért.

Balassagyarmati nyugdíjasok, közalkalmazottak és vállalkozók is vannak abban a károsulti körben, amely tagjai egyenként is több millió forintot adhattak át egy szintén helyi brókernek. Az ügylet célja az volt, hogy a pénzből több pénz legyen. A bróker magas hozamot ígért.

Soltész Olivér, a Black Mamba Követeléskezelő és Tanácsadó Iroda igazgatójával interjút készített az ipolyinfo.com, amelyből többek között sajátos módszereik is kiderülnek.

Hogyan kapta a megbízást az Önök debreceni követeléskezelő cége a bróker-ügyre?

Interneten elérhetők vagyunk, országos és nemzetközi szinten is dolgozunk, egy budapesti magánszemély keresett meg minket. Ellenben számos károsult nem jut el oda, hogy segítséget merjen kérni, mert szégyenli a történetét. Aki mégis beleáll, az elsősorban az ügyvédet hívja fel, és nem gondol bele abba, hogy globális megoldásra van szüksége, egy gyakorlati problémakezelésre.

Egy ügyvéd bizonyítékok és jogszabályok alapján védi az ügyfelet a bíróságon. Önök is gyűjtenek bizonyítékot, de nem jogászként, továbbá nem a bíróságon akarnak igazat szerezni, hanem üzleti szolgáltatásként kínálják a megoldást. Hatékonyabb ez, mint a bírósági tárgyalás?

Nem mondanám ezt, és nem is ellentétei egymásnak. Még ha szükségszerűen van a munkánkban jogi folyamat is, mi globális megoldást kínálunk. A törvény által megengedett vagy nem tiltott lehetőségeket használunk a kár megtérüléséhez. Kell is. Ugyanakkor nem zaklatunk ezzel senkit, főleg nem az elkövetőt, de azért kérdezünk.

A konkrét ügyben a mi megbízónk esetében nem is a bróker ügylet a legérdekesebb rész, mert közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződésről van szó a károsult és az elkövető között. Ez jogilag kedvezőbb, ám ez esetben valódi garanciát nem jelentett. Áttekintettük a dokumentumokat, meghallgattunk és kielemeztünk hangfelvételeket és ezek alapján készítettünk stratégiai tervet.

Mit bizonyít a hangfelvétel?

A hanganyag arról szól, hogy a bróker közli a megbízóval, hogy feljelentette magát és konkrétan elismerte a csalást. Szó szerint így fogalmazott, hogy csalt és rengeteg embert becsapott, sok ember életét tönkretette, szóval ezeket elmondta.

Beszéltek a brókerrel is?

Igen, mert a cél elsősorban az, hogy békés úton, tárgyalással oldjuk meg a problémát. De nem erőltetjük, nem is erőltethetjük a beszélgetést.

Kijelző, ketrec, rab a követeléskezelés módszerei között Balassagyarmaton. (fotó: Házy Attila/ipolyinfo.com)

A bróker háza előtt leparkolt platós autón ketrecben áll egy rabruhás ember és súlyzókat emelget. Ezzel hogyan lehet visszaszerezni a károsultak pénzét?

Ez a jéghegy csúcsa. Szeretnénk felébreszteni az elkövetőben a lelkiismeretet, amennyiben ez lehetséges. Amikor mi demonstrálunk, azzal egyúttal a megbízónkat képviseljük, akinek nagyon hiányzik a pénze, mert gyakorlatilag szinte az utolsó forintját is odaadta az elkövetőnek. Egyébként pedig a munkánk információ alapú. A hatósági eljárás lassú, a rendőrség leterhelt, és az idő múlása pedig csökkenti a siker elérésének esélyét. Mi megvizsgáljuk az információkat, begyűjtjük más sértettektől is az adatokat és globálisan értékelünk.

Mik az értékelési szempontok?

Összehasonlítjuk az egyes károsultak által elmondottakat, mikor, kinek, mit mondott az elkövető, mekkora összegekről van szó, milyen ígéreteket kaptak tőle, a brókertől. Mindezekből következtetni lehet a szándékokra, a tranzakciók valós vagy fiktív jellegére, sőt, az elkövető tudattartalmára is. Dinamikusan dolgozunk, és akár a rendőrség munkáját is segítjük, ha olyan információk jutnak a birtokunkba.

Mekkora a követeléskezelés eredményességének esélye? Mennyi pénzt csalhatott el a bróker és most tényleg Bécsben van-e? Holnap ezzel folytatjuk az interjút Soltész Olivérrel.