Hirdetések

Nem lepődött meg senki azon, hogy nyomást helyeznek a TV2 Séfek séfe főzővetélkedőjének legerősebb amatőr játékosára. A balassagyarmati Ghebali Kenzáról megosztó személyiségként beszélnek az ellenfelek. Ma is feszültség uralta a konyhát, hiszen újabb kiesőt kellett hirdetni a műsorban.

Hirdetések

Leírni sem szükséges, mindenki elképzelheti, milyen illatok szállnak fel a vese főzése közben. Az egyik legkényesebb alapanyag ma ez volt a versenyzőknél. Hányinger, rosszullét, idegesség kísérte a mai napot, közben egymással is megküzdöttek a szakácsok.

Kenza azt mondta, hogy még sohasem dolgozott belsőségekkel, lesz ami lesz alapon főz. Odament a többiekhez és miközben ők is dolgoztak, igyekezett kérdéseket feltenni nekik, de nem fogadták jól a közeledését.

Aztán váratlanul kapott minden játékos egy új alapanyagot: malátát! Mindenki meglepődött, hiszen nem tudták, hogyan párosítsák a kitalált ételekkel.

A tálalás után az egyik zsűriző mesterszakács elárulta, hogy ma már kevesen készítenek belsőségeket, kiment a divatból, a mai nap ezért volt igazán nehéz mindenkinek.

Lecsós vese nokedlivel, malátás lecsókrémmel – ez volt, amit Kenza kitalált. Nagyon jó szaft és finom nokedli, azonban kevés belsőség, mégis összességében elégedett volt a zsűri. És mint megtudtuk, mindenki jól dolgozott. És ez veszélyessé vált.

A kieső kihirdetése előtt még megkapta a nap séfe kitűzőt Tóth Tibor, aki olyat főzött, amiért rengeteg pénzt adna a zsűri.

És ettől kezdve nem volt kérdés, hogy lehetséges kiesők között van Kenza és mellette egy profi szakács. Még a műsorvezető, Ördög Nóra is azt mondta, hogy nem volt lényegi különbség kettejük között, ennek ellenére a cél az, hogy profi, éttermi különlegességeket hozzanak létre a versenyzők. Az ideget tépő pillanatok végén a séfek döntése alapján a döntő előtt Kenza búcsúzott a játéktól, Reni pedig továbbjutott.

Könnyek, meghatottság és szeretet vette körül a gyarmati lányt, ő volt az, aki amatőrként a legmesszebb jutott, és mint mondta: büszke magára, sokat tanult és még a nap séfe kitűzőt is megkapta egyszer!

Vomberg Frigyes profi séf, a csapat kapitánya így zárta: pótolhatatlan vagy!