Hirdetések

Olyan uniós gazdasági szankciókra van szükség, amelyek az orosz agresszornak okoznak súlyos gazdasági nehézségeket, nem az európai gazdaságnak – mondta el pénteken Pozsonyban a Zuzana Caputová szlovák államfővel folytatott négyszemközti, majd plenáris megbeszélés után tartott sajtótájékoztatón Novák Katalin magyar köztársasági elnök.

Hirdetések

A két ország között jó a kapcsolat, Szlovákia például Magyarország második legnagyobb gazdasági partnere, de a határátkelők száma is folyamatosan nő: 2023 végére már 41 helyen lehet átlépni a magyar-szlovák határt – közölte a magyar államfő.
Novák Katalin a kisebbségek helyzetére kitérve emlékeztetett arra, hogy a nemrég elvégzett szlovákiai népszámlálás adatai szerint csaknem félmilliós magyarság él az országban, jogaik érvényesülése pedig kiemelten fontos Magyarországnak. A környező országok közül Szlovákiában asszimilálódott leginkább a magyarság – mutatott rá a magyar köztársasági elnök, aki felkérte szlovák kollégáját: tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a helyi magyarság megőrizhesse nemzeti identitását.
Novák Katalin hozzátette, Magyarországon immár nemzetiségi szószóló képviseli az Országgyűlésben a 35 ezres szlovák kisebbség jogait, a szlovák iskolák száma háromszorosára emelkedett.
A magyar államfő „megkerülhetetlenül fontos témaként” szólt az ukrajnai háborúról. „Álláspontunk az első perctől határozott: elítéljük Oroszország agresszióját, Ukrajna elleni támadását, és kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett” – hangsúlyozta.
A katonai segítségnyújtással kapcsán Szlovákia és Magyarország nem képvisel azonos álláspontot, ám egyaránt nagy számban fogadnak be ukrajnai menekülteket. Mindkét ország érdeke és kiemelt célkitűzése a béke megteremtése, noha a kilátások jelenleg nem ebbe az irányba mutatnak – mondta el.
Novák Katalin hozzáfűzte, az Oroszországgal szembeni szankciók terén eddig sikerült közös álláspontot kialakítani és elfogadható kompromisszumokat elérni, például az olajembargó alól mind Szlovákia, mind Magyarország kivételt élvezhet.
Szükséges azonban áttekinteni az eddigi és a tervezett szankciók hatásait – közölte, hozzátéve: olyan szankciós csomagok támogatását fogja javasolni pénteki találkozójukon Eduard Heger szlovák miniszterelnöknek is, amelyek az orosz agresszornak okoznak súlyos gazdasági nehézségeket, nem az európai gazdaságnak.
Novák Katalin hangsúlyozta a Visegrádi Négyek együttműködésének fontosságát is: ennek „nincs alternatívája, ez ad nekünk lehetőséget arra, hogy közös értékeinket a legjobban érvényesíthessük az EU-n belül” – fogalmazott.
A Magyarországnak „jogosan járó” EU-s források odaítélése kapcsán a magyar államfő szlovák kollégája támogatását kérte.