Hirdetések

A magas energiaárak elleni tiltakozásul szervezett kormányellenes tüntetést Bukarest belvárosában vasárnap a nacionalista Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR).

Hirdetések

Koradélután több ezer nemzeti zászlókat lengető, a kormány lemondását és előrehozott választások kiírását követelő demonstráló bénította meg a járműforgalmat az Egyetem-téren, majd átvonult a kormányszékház előtti Victoriei-térre.
A tüntetők „A gáz és az áram csődbe visz”, „A nép pártján álló, nem a rablócinkos kormányt akarunk” feliratú táblákat emeltek magasba és a kormány távozását sürgető rigmusokat skandáltak.
A demonstrációra nem építettek szónoki emelvényt, nem hangzottak el politikusi beszédek.
George Simion, az AUR elnöke a megmozdulást megelőző felhívásaiban azt állította, hogy nem egyetlen párt rendezvényéről van szó, a megmozduláshoz másik hat, parlamenti képviselet nélküli párt, illetve szakszervezeti és munkáltatói szövetségek képviselői is csatlakoztak. A román hírtelevíziók helyszíni beszámolói szerint a tüntetők egy részét buszokkal szállították a fővárosba a környező megyékből.
Simion szerint a tüntetés nem az AUR-ról, hanem az egyszerű emberekről szól, akiknek az elszállt energiaárak mellett nincs pénzük átvészelni a telet. A pártvezető azt jósolta, az októberi hónap a szegénység és kiszolgáltatottság ellen lázadó emberek tüntetéssorozatával fog telni, akik a kamatok csökkentését, az energiaárak megfékezését követelik. Szerinte a kormánynak, de legalábbis ” a románokat az úgynevezett árstoppal átverő” Virgil Popescu energiaügyi miniszternek távoznia kell, ha nem képes teljesíteni az emberek követelését.
Az AUR szerint az energiaárak liberalizálása elhibázott döntés volt, a mesterségesen előidézett energiaválságra csak a hatósági árszabályozás lehet megoldás.
A tüntetésen nagy a karhatalmi készültség, több száz csendőr kísérte a menetelőket Bukarest belvárosában. Erőszakos megnyilvánulásokról helyi idő szerint délután öt óráig nem érkezett jelentés.

Hirdetések