Elérte a novemberre előírt 100 százalékot a franciaországi gáztározók töltöttsége – jelentette be szerdán az energiaszabályozó bizottság (CRE), amely ugyanakkor továbbra is energiatakarékosságra kérte a lakosságot.

A CRE közleménye szerint ezzel Franciaország a harmadik ország Belgium és Portugália után, amely teljesen feltöltötte a gáztározóit.
A CRE jelezte, hogy 130 terawattórás töltöttséggel a tározók idén magasabb szinten vannak az elmúlt évek átlagánál, ez a mennyiség a kis- és középvállalatok, valamint a háztartások téli fogyasztása kétharmadának felel meg.
A szervezet ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy még így is elképzelhetők “feszült helyzetek” attól függően, hogy mennyire lesz hideg a tél.
A kormány célja az volt, hogy az ország gáztározói novemberre teljesen töltöttek legyen, miközben Oroszországból már szeptember eleje óta nem érkezik egyáltalán gáz az országba.
Az orosz gázszállítás teljes leállásától tartva a francia kormány már júniusban energiatakarékossági tervet hirdetett meg, amelynek célja az energiafelhasználás 10 százalékos csökkentése 2024-ig. Ennek, a társadalmi és gazdasági élet minden területére kiterjedő részleteit csütörtökön mutatja be a kormány.