Hirdetések

Harmadik emeleti, komfortos, villanybojlerrel és hőtárolós kályhákkal felszerelt önkormányzati lakás eladó! Az ötvenöt négyzetméteres ingatlant 11,8 millió forintért adják, de ez csak az induló ár. Az nyerhet, aki a pályázat során a legmagasabb összeget kínálja. Csak komoly vevőt várnak, előre be kell fizetni biztosítékként az induló ár 10%-át, vagyis 1,18 millió forintot.

Hirdetések

Az eladásra váró önkormányzati lakások piaca legendásan kicsi, főképp Nógrád megyében. Ezért is lehet fontos sokak számára a most meghirdetett ingatlan, amely sok tekintetben központi fekvésű, hiszen a 22-es út mellett, városban, és további két városhoz közel található.

A szécsényi önkormányzat tulajdonában lévő lakás komfortos, de nem hőszigetelt a nyílászárója, ezért lehetséges, hogy a leendő vevő egyik első dolga kell legyen azok cseréje.

A salakblokkos vázszerkezetű épületben lévő lakás az eladó szerint jól tagolt. Parkettás szobája van, a nappalit padlószőnyeggel burkolták, a konyhába pvc-t tettek le.

A pályázat benyújtásának határideje október 18-án 10 óra, a kiírás részletei itt érhetők el:

https://szecseny.hu/fajlok/hirek/2022/palyazatifelhivas.pdf