Hirdetések

Olyan lesz a ma délután, mint ha 1956. október 23. lenne, ezt várja Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere. A baloldali politikus kérése, hogy minél többen legyenek Budapesten, ahol ő mond beszédet. Gyülekező 16 órakor a Kálvin téren.

Hirdetések

Arra kéri Karácsony Gergely az embereket, hogy a nemzeti ünnepen vegyenek részt a Műegyetem rakparton rendezett megmozduláson, ahol ő is beszédet mond, valamint meghallgathatók majd diákok, tanárok, továbbá szakszervezetek, civil szervezetek képviselői is.

Emlékeztetett: 1956-ban is a diákokkal kezdődött minden.

Az oktatás ügye valódi nemzeti ügy, a diákok és a tanárok ügyével nem megosztani, hanem egyesíteni lehet és kell is az országot.

– közölte a főpolgármester.

Hadházy Ákos nyitotta meg az ellenzéki megemlékezők sorát.

Közben a baloldal karizmatikus poltikusa, Hadházy Ákos megkezdte az ünneplők sorát. A politikus párhuzamot vont a kommunista diktatúra 1956-os miniszterelnöke, Rákosi Mátyás és Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnök között. Fogalmazása szerint

Akkor is a tobzódó hazugság országa volt Magyarország, ma is az. Akkor sem lehetett választásokon leváltani már a hatalmat, mert olyanok voltak a játékszabályok, most sem lehet és most is olyanok. Van persze különbség, hogyne lenne. De ezek közül nem mindegyik hízelgő a maiaknak. Rákosi elvtárs pl nem költözött a várba, elég volt neki a parlament. És Rákosinak nem volt haverja, aki nevére vette az ország legnagyobb bankját, vagy több, mint 60 ezer hektár földre tette rá a piszkos kezét, amíg a Főnök át nem veszi a jussát.

Hozzátette:

De persze vannak olyan tények, aminek örülhetünk. Ma MÉG nem börtönöznek be, nem végeznek ki embereket az ellenzékiségük miatt, ez kétségtelen, nincs még erőszak. Sőt, van valamennyi szabad sajtó is.

Állítása szerint ezért nincs diktatúra ma Magyarországon, de mégis, ilyen körülmények között nem lehet legyőzni a mai hatalmat.