Bejárja szülőföldjét Pindroch Csaba október-november hónapokban, ugyanis a Nógrád Megyei Önkormányzat felkérésére mind a hat járásában bemutatja Segítség, megnősültem! című, egyszemélyes sikerdarabját. A Radnai Márk által rendezett előadás felnőtt témát boncolgat, középpontjában a házasság, a férfi-nő kapcsolat áll.

A hagyományos bohózat és a modern stand-up comedy stílusjegyeit egyaránt felvonultató produkció sajátos görbe tükröt tart az esküvő előtti és utáni hétköznapok legkülönbözőbb komikus vagy éppen keserű pillanatainak. A felnőttek számára ismerős helyzeteket láthatunk, felszabadult nevetéssel ismerhetünk magunkra Pindroch Csaba sokoldalú és őszinte játékát nézve, aki a házasság témájában jártas és végtelenül szerethető színészként bravúrosan tálalja ezt a nem mindennapi színházi fogást.

A zabolátlan humor és irónia ellenére azonban ez az anekdota-szerű történetekből álló férfimonológ nem más, mint tisztelgés a nők, a szerelem és a házasság előtt.

Az előadás egyike azon kevés színpadi produkcióknak, amelyek kortárs magyar szerző műve alapján készültek, bemutatva a mai magyar valóságot. Emellett külön érdekesség a főszereplő színész egyszemélyes jelenléte, amely a hagyományos, többszereplős drámákhoz és vígjátékokhoz képest a közönségtől és a színésztől egyaránt fokozottabb figyelmet igényel, ezáltal egyedülálló színházi élményt nyújt.

Pindroch Csaba bravúros alakítását az alábbi helyszíneken és napokon, 18 órai kezdettel láthatja Nógrád megyében az érdeklődő közönség:

Salgótarján 2022.10.26. (Kohász Művelődési Központ)

Balassagyarmat 2022.10.30. (Mikszáth Kálmán Művelődési Központ)

Szécsény 2022.11.22. (Művelődési Központ)

Hirdetések