Hirdetések

Az előző évhez képest 2021-ben több mint 10%-kal növekedett a Nógrád megyei vállalkozások nettó árbevétele, és hasonló mértékben nőtt az export és a belföldi értékesítés is – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megyei igazgatója. A béremelések mértéke 6,9% volt.

Gaál Zoltán a TOP50 nevű rendezvényen beszélt a megyei gazdaság 2021-es adatairól. A NAV megyei igazgatójának tájékoztatása szerint előzetes várakozásukkal ellentétben a járvány sújtotta évek egyértelműen erősítették Nógrád megye gazdaságát.

A Nógrád megyei vállalkozók az év során összesen több mint 65 milliárd forintot költöttek munkatársaik bérezésére, amely adat már a fizetések adóterheit is tartalmazza. A NAV közlése szerint 2021-ben az egy főre jutó bérköltség havonta 382 ezer forint volt. A bérezés mértéke 2020-hoz képest 6,9%-kal nőtt.

A megyében működő vállalkozások a koronavírussal terhel időszak ellenére hatékonyabbak voltak mint korábban: a 2020. évhez képest 10%-os nettó árbevétel növekedést értek el tavaly, összesen több mint 436 milliárd forintnyi összeget könyvelhettek el.

A bruttó hazai termék vállalkozásszintű megfelelőjeként számontartott hozzáadott érték
mutatója 12 százalékos bővülést produkált.