Olvasónk beküldött képe alapján egy róka ül Balassagyarmat egyik társasházi övezetében. Zoltán azt kérte tőlünk, hogy keressünk illetékest, mert többen is tartanak attól, hogy az állat valakit megtámadhat. Üzenetében arról is írt, hogy néhány napja a kórháznál is látta az rókát.

Rövid idő alatt sikerült kiderítenünk, hogy már valaki bejelentette a balassagyarmati városházán a róka jelenlétét. Megtudtuk, hogy folyamatban van az állat elfogása, amelyről pénteken kora délelőtt kaptunk tájékoztatást.

Orosz Kornél közterület-felügyelő érdeklődésünkre elmondta, hogy néhány hete már észlelték a rókát. Megfigyelésük szerint a Felsőmalom utcától északra, az Ipolyhoz közeli erdősávban lakhat az állat, ezért a területhez közel lévő Városüzemeltetési KFT. telephelyére kihelyeztek egy élve fogó csapdát, amelyben sikerült is egy példányt elkapni. A rókát a Nyírjesi Füvészkert és Vadasparkba szállították.

Rókát láttak Balassagyarmaton a Jókai utcában. (fotó: Tóth Zoltán)

A most látott állatot is hasonló módszer szerint szeretnék elkapni. A közterület-felügyelet munkatársa az ipolyinfo.com érdeklődésére elmondta, hogy

Hétfőn kihelyezünk egy élve fogó csapdát az érintett társasházas lakóövezetbe is, és azt reméljük, hogy sikerül elkapni néhány napon belül.

Orosz Kornél azzal indokolta a három nap múlva esedékes intézkedést, hogy a környék lakói fel tudjanak készülni, ugyanis sok házi állatot is megkímélnek azzal, ha nem macskákat sikerül csapdába csalni. Ezért kérik is az Arany János és a Jókai utca környékén élőket, hogy állataikat jövő héten – és egyébként se – engedjék ki szabadon közterületre annak érdekében, hogy el tudják fogni a rókát!

Arra is választ kaptunk, hogy szükséges-e tartani az állattól: a közterület-felügyelő szerint a veszettség nagy valószínűséggel kizárható, mert húsz éve nem regisztráltak beteg rókát a környéken.

Az állatok a hideg idő miatt élelmet keresve jönnek a városba, és azokat a kukákat, konténereket találják meg, amelyek nyitva vannak. Emlékezetes: tavaly Salgótarjánban történt hasonló eset, akkor kukafosztogató vaddisznó csordát láttak, sőt másik alkalommal egy tarjáni pizzériába is besétált egyikük.