Hirdetések

A salgótarjáni rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a 20 éves férfit és két társát.

Hirdetések

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság lopás vétség és lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 20 éves egyházasgergei férfi ellen, míg lopás vétség miatt egy 39 éves ipolytarnóci nővel és lopás bűntett miatt egy 56 éves salgótarjáni férfival szemben.

Az egyházasgergei lakos 2022. november 22-én a délutáni órákban 39 éves társával betért a salgótarjáni bevásárló központba. Az áruk között sétálva több üveg szeszes italt vettek magukhoz, amelyekről az áruvédelmi eszközt levágták, majd azokat a férfi a ruházatába, a nő a nála lévő táskába rejtette. Ezt követően a kassza vonalát elhagyva megpróbáltak az üzletből fizetés nélkül távozni, azonban őket a biztonsági őr felszólította. A férfi a felszólításnak nem tett eleget és az üzletből az értékekkel együtt elszaladt, míg társa az italokat visszaadta.

A 20 éves terhelt megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy pár nappal korábban a másik, 56 éves társával egy hátizsákot lopott el. A két férfi a megyeszékhely belterületén sétálva az üzlet üveges ajtaján keresztül meglátta a felügyelet nélkül hagyott táskát. Míg az 56 éves elkövető az utcán figyelt, addig a 20 éves férfi a hátizsákért bement és azt a benne lévő készpénzzel és személyes iratokkal együtt ellopta. A közelben abból 150.000 forint összegű készpénzt és dohányterméket vettek ki, majd a többi értéket egy padon hagyták, amelyet a hatóság tagjai megtaláltak és lefoglaltak.

Fotó: police.hu

A rendőrök a két férfit és a nőt elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták.

Hirdetések