Hirdetések

A Nógrád megyei rendőrök lezárták az eljárás vizsgálati szakaszát az ellen az 57 éves nő ellen, aki több késszúrással ölte meg édesanyját.

Hirdetések

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 57 éves salgótarjáni lakos ellen.

Az 57 éves nő 2022. március 29-én 15 óra 35 perckor tett bejelentést a rendőrségre, miszerint salgótarjáni lakásának konyájában holtan találta édesanyját. A rendőrök azonnal a helyszínre vonultak, ahol megkezdték a helyszíni szemlét és az adatgyűjtést. A nyomozás adatai alapján bebizonyosodott, hogy a nőt a bejelentést megelőző napokban az édesanyja meglátogatta. A látogatás során a gyanúsított a rokonát több alkalommal testszerte egy késsel megszúrta, amely következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A hatóság tagjai a nőt elfogták, előállították és gyanúsítottként történő kihallgatását követően őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tettek a Nógrád Megyei Főügyészségen letartóztatásának indítványozására, amelyet az ügyészség indítványára a bíróság elrendelt, és a nyomozás teljes időtartama alatt fenntartott.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság az 57 éves nő ellen folytatott eljárás vizsgálati szakaszában a szükséges cselekményeket elvégezte, és az ügy iratait az ügyészségnek megküldte.

Hirdetések