Hirdetések

Folytatják Csáb katolikus templomának felújítását, amelynek második szakaszában új elektromos hálózatot és restaurált belsőt kap. A munka nagy része már készen van, de az utolsó simításokat nyáron végzik el.

Hirdetések

Az ősidők óta lakott településről először 1332 körül jegyeztek fel hitéleti tevékenységet, akkori templomát Boldogságos Szűz Máriának szentelték fel. A török pusztítás Csábot is elérte, és csak a XVIII. század elején épület új templom a faluban.

A hely földesura, Balassa Pál átépíttette a templomot, akaratának eredménye a ma látható épület. Több kisebb-nagyobb javítást követően a közelmúltban magyarországi támogatással tudták a templom alapját megerősíteni. Idén újabb, a Bethlen Gábor Alapból elnyert 15 millió forint értékű pályázattal képesek folytatni a renoválást.

Májusban a hívek segítségével kipakolták a templomot, az üres épületet felállványozták és elkezdték a felújítást. A vakolat alól előkerültek mesterien kifaragott építőkövek és téglák. Ebben a fázisban 30 helyi lakos dolgozott vésőkkel a belső térben.

Festés közben a csábi katolikus templom. (fotó: Ervin Zaťko)

Nyáron kicserélték a villamos kábeleket, új hangosítást kapott a templom, és modern világításokat helyeztek el benne.

Az utóbbi hetekben már a bejárat, a karzat és a szentély festése is megtörtént Tarr György festőművész által, továbbá az apszis ovális ólomüveg ablakát is megújították: mostantól a plébánia címre is látható rajta.