Kitisztítják a balassagyarmati vármegyeháza épületének eltömődött csapadékelvezető csatornáját. Szinte érthetetlen, miért készül ebből hír? Nézd meg, hogyan vizsgálták meg a problémát!

A Balassagyarmat városközpontjában álló patinás vármegyeháza nem csak a mai Magyarország, hanem a történelmi Magyarország legnagyobb ilyen közigazgatási épülete. 1835. október 19-én adták át, amiben sztárok dolgoztak:

Madách Imre az előtt, hogy megírta Az ember tragédiáját, már 20 évesen királyi táblabíró volt. Az egyetem elvégzését követően tiszteletbeli alispán lett Balassagyarmaton. A vármegyeháza nagytermében egy bálon ismerte meg későbbi feleségét Fráter Erzsébetet. Egyébként a helyi társasági életbe az országgyűlési képviselő, Szontágh Pál vezette be őt, aki egyben legjobb barátja volt. 1861-ben a megye országgyűlési képviselője lett.

Mikszáth Kálmán többek között a Különös házasság, a Fekete város és a Szent Péter esernyője című művei által lett közismert. Madách Imréhez hasonlóan ő is a balassagyarmati vármegyeházán dolgozott, írói páyája ezt követően indult. Mikszáth iskolái befejeztével, 1871-ben lett vármegyei hivatalnok az épületben.

Az épület fantasztikus méretei kívülről is sejthetők, azonban valószínűleg kevesen gondolnak bele, hogy az összesen négy szintes vármegyeháza összesen 6500 négyzetméteres! Ebből következik a város állandó problémája is: mi legyen benne? A ’90-es évek óta csaknem üres, időnként rövidebb-hosszabb időre lakott egy-egy része, de még mindig nincs végleges funkciója.

A Balassagyarmat tulajdonában álló épületet egészében az önkormányzat üzemelteti, látványos beavatkozás néhány éve történt rajta a vakolat javításával és újraszínezésével. Az állagmegóvás részeként időnként átnézik a csapadékvizet elvezető csatornahálózatot is, amely ősszel eltömődött a lehullott falevelekkel.

A GAMESZ által elvégeztetett csatornatakarítást vizsgálat előzte meg. Arra voltak kíváncsiak, hogy az épület Madách utcai sarkánál lévő lefolyó melyik része és mennyire dugult el, ugyanis a legutóbbi esőzéskor vízesésként folyt alá az eső a csatorna mellett.

Gaál Dénes, a GAMESZ igazgatója érdeklődésünkre elmondta:

Szemmel látható volt, hogy nagyobb esőzéskor vízfolyások jelentek meg az épület falánál. Emelőkosárral néztünk bele a vízelvezetőbe, aztán csőkamerával is áttekintettük az ejtővezeték állapotát. Megnéztük azt is, hogy hol vannak illesztési hibák.

Az ipolyinfo.com által készített felvételből kiderül, hogy a probléma nyakig ér, szó szerint a csatorna nyakáig, vagyis az egész függőleges szakasz eltömődött. A szakemberek a hibák feltárását követően hozzákezdtek a tisztításhoz és a szükséges javításokhoz.