Hirdetések

Zárt körű bejáráson mutatta be Diósjenő önkormányzata az elkészült Ágnes Fürdőházat. A településvezetők szándéka szerint a börzsönyi turisztikai térséget erősítő fejlesztésük több látogatót és több vendégéjszakát hoz Nyugat-Nógrádba.

Hirdetések

Diósjenő egykori strandját szeretné újraindítani a helyi önkormányzat, de nem remélt egyszerre annyi pénzt, amiből a szükséges bontási és építési munkák megoldhatók lettek volna, ezért több ütemben pályáztak elképzelésük megvalósítására – erről beszélt Székely József polgármester ma reggel a Megafon rádióban.

Székely szerint a Börzsöny lábánál fekvő település életének magától értetődő feladata a turizmus fejlesztése, mert az elsősorban fővárosiak által rendszeresen látogatott hegység lehetőséget ad számukra a helyi gazdaság fejlesztéséhez. Diósjenő a Börzsöny turisztikai fejlesztési tervének része, tapasztalatok szerint a kirándulások kiinduló és végpontjaként használják a helyet a látogatók – tette hozzá.

A polgármester a rádióban azt is elmondta: az elkészült fürdőház mintegy 200 millió forintból valósult meg, benne szauna és gyógynövényes fürdőzés várja majd a a látogatókat. Székely József kitért a későbbi üzemeltetés körülményeire is: a húsba vágó energiaköltségeket a felszerelt 25 kilowattos napelem rendszer fogja féken tartani, azonban erről csak azt követően tudnak érdemi tapasztalatokat szerezni, amikor a működési engedélyek már rendelkezésre állnak. Ez a folyamat is elkezdődött – mondta a polgármester -, a remények szerint tavasszal már a szükséges hivatalos iratok birtokában, az önkormányzat üzemeltetésében kezdődhet meg a működés.