Hirdetések

Már egy éve kering a balassagyarmati Svejk Vendéglő eladásának híre, de mindeddig elhárította az erről szóló információkat a hely tulajdonosa. Sinágel József most a Megafon hallgatóival közölte elsőként: megtörtént a megegyezés, és már nem ő az étterem tulajdonosa.

Hirdetések

A járvány csak megerősítette őt abban, hogy változtatni kell, elsősorban saját életén, mert a vállalt teher már túl sok neki – vallotta be Sinágel József, aki hosszú idő után 2022-ben megvált éttermétől. A Megafon rádióban azt mondta:

Egy innen tíz kilométerre lakó magyar ember jelentkezett egy évvel ezelőtt, hogy megvenné az éttermet. Feleségével együtt fognak dolgozni, nagyon szimpatikusak. Szabad kezet kaptam az átmeneti időszakban arra, hogy tovább vezessem az éttermet, ami a mostani megegyezés szerint hat hónapig lesz így. December 20-án történt meg az eladás, február 1-jétől pedig egy magyarországi korlátolt felelősségű társaságé a Svejk Vendéglő.

Sinágel úgy érzi, hogy 61 évesen, 41 évnyi munka után elfáradt. Azonban nem menekülni akar, sőt, munkatársait megnyugtatandó, tovább marad Balassagyarmaton.

A rádió megtudta azt is, hogy már étteremfejlesztési tervek is vannak, műszaki beruházások és a vendégek kényelmét szolgáló módosítások várhatók. Sinágel hozzátette: április 15-ig elsősorban külsejében újul meg a balassagyarmati étterem.