Hirdetések

A balassagyarmati önkormányzat ma már független ellenzéki képviselője szerint hibázott a városi jegyző azzal, hogy törvényesként tüntetett fel egy törvénytelen helyzetet. Hajnal Sándor megállapította, hogy magántulajdonú ingatlanokat adott el a város, ehhez nem volt joga.

Hirdetések

Hajnal Sándor ma tette közzé internetes fórumán, hogy az önkormányzat legutóbbi ülésén döntöttek Patvarci utcai ingatlanok eladásáról, a leendő tulajdonosok garázsokat építenek majd azokra. Az erről szóló javaslatot kivétel nélkül – Hajnal Sándorral együtt – mindenki támogatta.

Hajnal szerint a 85 darab garázshelyből 26 darab olyan ingatlanokon létesülne, amelyek az ő utólagos ellenőrzése alapján magántulajdonok. A független ellenzéki képviselő ingatlanmutyi-szerű lépést lát a titkolt és törvénytelen helyzet mögött:

Elgondolkodtam azon is, hogy ez egy burkolt helyzetbe hozása-e valakinek…..26 garázs felépítésén és értékesítésén már egész tisztességes nyereség képződhet, ha „olyan NER-esen ügyesbe” szervezik meg.

– írta a nemrégiben a Szövetség a Balassagyarmatiakért Egyesület nevű baloldali ellenzékből kilépett Hajnal.

A képviselő szerint nem csak a Nemzeti Együttműködés Rendszere ügyeskedéséről lehet szó, pikáns a történet azért is, mert dr. Varga Andrea, a helyi jegyző írta alá a törvénytelenséget, azt pedig az önkormányzati képviselők hitelesnek elfogadták, majd döntöttek az eladásról.

Münzberg Gusztáv (Fidesz-KDNP), a balassagyarmati önkormányzat Városüzemeltetési Bizottságának elnöke az ipolyinfo.com-nak úgy reagált:

Eltartott egy ideig, amíg rájöttünk arra, hogy a képviselő úr csak az elektronikus anyag fájlnevéig jutott el olvasásban, amelybe nem lehet ‘perjelet’ rakni, mint ahogyan az helyesen lenne, a rendszer sajátossága, hogy ‘kötőjellel’ helyettesíti azt. Egyébként mindegy, mi a fájlnév, hibás vagy sem, a képviselők a dokumentum tartalma alapján döntenek. El kellene olvasni, abban minden pontos, törvényes, és nem tartalmazza magántulajdon eladását. De hát ennek ellenkezőjét már megszoktuk Hajnal Sándortól is.

Münzberg Gusztáv ismertette: az önkormányzati képviselők számára küldött előterjesztésben legalább négy helyen, jól olvashatóan látható az a helyrajzi szám, amit Hajnal nem látott meg.

Hajnal Sándor ezt láthatta 1045-15. helyrajzi számoknak. (forrás: Balassagyarmat Város Önkormányzata)

Münzberg hozzátette: többször és nyilvánosan megkérték az ellenzéki képviselőket arra, hogy részletesen nézzék át a kiküldött előterjesztéseket, hogy ne essenek értelmezési hibába, de úgy tűnik, hogy Hajnal Sándor esetében ez nem sikerült.

Hirdetések