Hirdetések

Tizenegymillió eurót (mintegy 4 milliárd 125 millió forintot) hagyott jóvá a Selmecbánya történelmi központjában márciusban pusztított tűzvész okozta károk helyreállítására az ügyvezető pozsonyi kormány, amely Selmecbányán tartott kihelyezett ülést.

Hirdetések

Mint arról beszámoltunk, az UNESCO világörökség részének számító város központjában március 18-án, egy történelmi épületben ütött ki tűz, amely több környező épületre is átterjedt. A tűzvész hét történelmi épületben – köztük a bányamúzeumban – okozott károkat, közülük többnek teljesen leégett a tetőszerkezete, és archív dokumentumokban is kár keletkezett. A helyreállítás teljes költségeit 24 és 31 millió euró közötti összegre becsülik.

Eduard Heger ügyvezető kormányfő a kabinet ülése után a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség tudósítása szerint azt mondta: a károk helyreállítására most jóváhagyott pénzösszeg az első, de nem az utolsó segítségül szánt összeg a kormánytól, további támogatásra is lehet számítani, amint a biztosítók pontosítják a helyreállítás költségeit.

Fontos, hogy a tűzkárt szenvedett épületek mihamarabb visszanyerjék eredeti formájukat.

– szögezték le a felújításra vonatkozó, szerdán jóváhagyott kormánydokumentumban.

A szerdai döntés szerint a most jóváhagyott összegből az idén 4 millió eurót juttatnak a tűzkárt szenvedett épületek helyreállítására, további 7 millió eurót pedig 2025-ig ugyanezen célra, valamint a kárt szenvedett archívumok helyreállítására és a jövőbeni tűzvészek megelőzését célzó intézkedésekre az illetékes minisztériumok kapnak majd meg.

A tűzvészben kárt szenvedett, magántulajdonban lévő épületek helyreállítására különálló finanszírozási konstrukciót helyezett kilátásba a pozsonyi kormány, ezt idén június végéig kell kidolgoznia a belügyi és a kulturális tárcáknak.

A mostani selmecbányait megelőzően legutóbb 2012-ben okozott jelentős károkat a tűz kiemelkedő jelentőségű történelmi műemlékben Szlovákiában, amikor leégett a krasznahorkai vár tetőszerkezete. Ennek felújítási munkálatait nem sokkal a tűzvész után egy évre becsülték, majd a folyamat befejezésének várható időpontját több alkalommal módosították. Idén márciusban közölték, hogy a krasznahorkai várat 90 százalékban felújították, s jövő nyárra lehet azzal számolni, hogy látogathatóvá válik.

Hirdetések